Orbán: Minden magyar család 181 ezer forintig támogatást kap a kormánytól az energiaszámlákra!
Hirdetés
Nem lesz online oktatás, és a kormány tervei között szerepel, hogy 30 éves korig szja-mentességet kaphatnak azok, akik 30 éves korukig vállalnak egy gyermeket – többek között erről is beszélt Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában. A kormányfő közölte, hogy ha a brüsszeli szankciós politika véget ér, akkor az infláció is csökkenni fog.
Hirdetés
Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában Kálmán Olgának (DK) azt válaszolta, hogy az élelmiszerár-emelkedésnek akkor lesz vége, ha vége lesz a szankcióknak. “Ön egy olyan párt képviselője, amelynek kormányzása alatt 1,1 millió deviza-jelzáloghitel volt, ezek tönkretették az embereket. Óvatosabban rója fel a forint gyengeségét a kormánynak, mert ez a kormány takarította el ezt a devizaadós-válságot”. A kormányfő rámutatott arra is, hogy a dollár erősödése miatt gyengül a forint.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nehéz úgy egymásra figyelni, ha közben kilövik az ember szemét.
2002-2010 között volt lehetőségük vezetni az országot, akkor napsütésben tehették ezt, és jól le is égtek.
Önök továbbra is maradjanak az árnyékban – javasolta Orbán Viktor a DK-s képviselőnek.
Hirdetés
Minden magyar család 181 ezer forintig megkapja a támogatást
Orbán Viktor Molnár Zsoltnak (MSZP) azt válaszolta a villamosenergia-árakkal kapcsolatban, hogy a baloldal támogassa a Paks1 üzemidő-hosszabbítását és Paks2 megépítését.
A Paks1 által termelt áramot azért nem tudjuk önköltségen adni, mert nem csak a háztartásokat szolgálja ki. Ha megépül Paks2, akkor lehet önköltségen adni az áramot. Minden magyar család 181 ezer forintos mértékig megkapja a támogatást a kormánytól havi szinten az energiaszámlákon keresztül – tette hozzá.
Ha a szankciók megszűnnek, akkor visszatérhetünk a korábbi magasabb szintre is a támogatásokat illetően.
Orbán Viktor Lukács Lászlónak (Jobbik) azt válaszolta, hogy a magyar vállalkozásoknak három eszközzel segít a kormány: indul egy 200 milliárdos vállalkozástámogatási program az energiaszámlák kifizetésére és beruházások támogatására. Ezek a vállalkozások energiaintenzívek kellenek, hogy legyenek, és a termelőszektorban kellenek, hogy legyenek – tette hozzá. A kormányfő kiemelte, hogy lesz gyármentő program, itt egyénileg tárgyalnak majd a cégekkel.
Hirdetés
Harmadrészben munkavédelmi akcióterv indul, ha arra szükség lesz.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Covid óta 2040 milliárd forint támogatás ment a vállalatoknak, és ebből 1600 milliárd a kkv-knak.
Még el sem indult a program, és utána lehet véleményt mondani, hogy segítséget jelentett-e a kicsiknek, vagy pedig nem.
Orbán Viktor: Brüsszel miatt nem lehetett ilyen szerződést kötni
Orbán Viktor Tordai Bencének (Párbeszéd) azt válaszolta:
Magyarország érdeke, hogy fix áras szerződést kössünk, de az Unió miatt nem lehet ilyen szerződést kötni. A rotterdami tőzsdei árakhoz kell kötni a hosszú távú szerződést a gáz tekintetében.
A miniszterelnök közölte, most jóval kisebb jutalékot kell fizetni a hosszú távú szerződésben, mint a Horn-kormány idejében. A kormányfő arról is beszélt,
ÉRTÉKELJÜK ÉS BECSÜLJÜK MEG, HOGY HAVONTA 181 EZER FORINTOS ENERGIATÁMOGATÁST TUD ADNI MINDEN MAGYAR CSALÁDNAK A REZSICSÖKKENTÉS RÉVÉN,
és ezzel a támogatási mértékkel elviselhető állapotok vannak.
Hirdetés
Orbán Viktor Dúró Dórának (Mi Hazánk) azt válaszolta, hogy idén 670 milliárd forintnyi szja-t fizettek vissza a családoknak. Ha az inflációhoz kötnénk a különféle támogatásokat, akkor most az államcsődöt jelentene.
A NYUGDÍJAT AZ INFLÁCIÓHOZ KÖTJÜK, DE ENNÉL TÖBBET MOST NEM TUDUNK VÁLLALNI
– mondta a kormányfő. Online oktatás nem lesz – hangsúlyozta. A demográfiai kérdésről azt mondta, hogy sok minden történt az elmúlt 12 évben, de áttörést nem sikerült elérni, ezért decemberben újabb családpolitikai lépések jöhetnek.
30 éves korig jöhet az szja-mentességet gyermekvállalás esetén
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a családtámogatási elemekből semmit sem vettek el a mostani helyzetben sem.
A tervezett intézkedések között olyanok szerepelnek majd, hogy 30 éves kor előtt meg tudják szülni az első gyermeküket.
Példaként említette, hogy szja-mentesség jöhet azoknak 25 éves kor után, akik 30 éves korig vállalnak egy gyermeket – jelentette be a kormányfő.
Hirdetés
Orbán Viktor Kanász-Nagy Máténak (LMP) azt válaszolta, a Vodafone megvásárlását nem állítaná szembe más területekkel. Egyelőre nem dőlt el a szélenergia hasznosításának a jövője Magyarországon. Atomenergia nélkül nem tudjuk megoldani Magyarország energiaellátását – mondta a kormányfő.
A 16 EZER MILLIÁRD FORINTOS ENERGIARENDSZER-MODERNIZÁLÁS IS RÉSZE A KORMÁNY TERVEINEK, ÉS EZ NAGYRÉSZT A HÁLÓZAT MODERNIZÁLÁSÁT JELENTI
– tette hozzá. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy folyamatosan elemzik a már működő szélturbinák eredményeit. A viták is erről szólnak.
Orbán Viktor Varju Lászlónak (DK) azt válaszolta, egész Európában a legmagasabb támogatást az energiaárakon keresztül a magyar családok kapják. A kormányfő közölte, hogy minden tanácsot meghallgatott, csak azt sajnálja, hogy amikor kormányon voltak, akkor nem ezt tették. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy amikor Gyurcsányék kormányoztak, akkor elvették a 13. havi fizetést és a 13. havi nyugdíjat.
Hirdetés