Orbán Viktor: 150 ezertől 1 millió forintig terjedő bírságot kaphat, aki megszegi a szabályt
Hirdetés
Orbán Viktor ma reggel is a Kossuth rádió vendége volt, ahol a Jó reggelt, Magyarország műsorában adott interjút.
a kormány meghosszabbította a korlátozásokat március 1-jéig. Orbán Viktor elmondta, a legkevésbé az számított, hogy a nemzetközi szervezetek mit mondtak erről: ők meghallgatták a szakembereket. A miniszterelnök is szabadulna már a korlátozásoktól, ami – mint mondja – mindenkit megvisel, így nehéz szívvel értett egyet a szakemberekkel, akik azt javasolták neki, ne áldozza fel azokat az eredményeket, amiket az elmúlt 3 hónapban elértünk. Ha túl korán oldjuk fel a korlátozásokat, a semmibe hullik minden. Most az oltásé a főszerep.
Hirdetés
A miniszterelnök elmondta, ne hatalmasodjon el rajtunk az az érzés, hogy fokozatosan visszatérhetünk a rendes kerékvágásba, mert nem tudni, mikor lesz elég vakcina. Szerinte nagy csalódás lenne ebből. A miniszterelnök a reggelt az operatív törzs reggeli ülésén kezdte, ahol jelezte, ne tartóztassanak le senkit, aki kinyit. Ha nincs törés-zúzás, kocsik felgyújtása, ha nincs erőszak, csak egy szabálysértési körben vagyunk. Ennek ellenére minden embert türelemre int, hiszen járványhelyzet van. Vírus van: ha emennek dolgozni, barátokkal találkozni, akkor fertőznek. Emberek halhatnak bele abba, ha néhány hétig nem bírjuk ki. Megérti, hogy a vendéglátóipar nehéz helyzetben van, dolgoznak azon is, hogy ezen javíthassanak, de megérti azokat is, akik szerint ez a folyamat lassú. Orbán külön jelezte, hogy gyorsítsák fel ezt a folyamatot.
Hirdetés
“De az nem megoldás, hogy kimegyünk és megsértjük a szabályokat. Egyértelműek a szankciók” – mondta a miniszterelnök. 150 ezertől 1 millió forintig terjedő bírságot kaphat, aki megszegi a szabályt. H valaki működteti az éttermét, azt bezárják fél évre, ha megismétéődik a dolog, akkor egy évre, a működtetőket pedig eltiltják e tevékenységtől fél- vagy egy évre.
Hirdetés