Orbán Viktor elárulta, a jövő év közepéig kell kitartani!

Hirdetés

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt, ahol többek között beszélt az újfajta PCR-tesztről, a járványügyi intézkedésekről, valamint az újonnan meghozott egészségügyi törvényről. A miniszterelnök elmondta, hogy a koronavírus elleni gyógyszerkutatásra fordított pénz meghozta az eredményt, de majd csak akkor lehet véglegeset mondani, ha vége van a járványnak. Mint mondja, eddig is ismert volt, hogy Magyarországnak nagyon komoly orvoslegendái vannak, ennek pedig most láthatjuk a lenyomatát, bár a legnagyobb dolog az lett volna, ha mi fedezzük fel a vakcinát, de ez még nem adatott meg. Legutóbb amikor Brüsszelben járt, a Bizottság elnökének szegezte a kérdést, hogy mikor lesz vakcina a koronavírus ellen, hiszen az EU több gyógyszercéggel szerződött, rengeteg pénzt öl az ellenszer kidolgozásába. Az elnökasszony erre nem tudott választ adni Orbán Viktornak, annyit fűzött hozzá, hogy ez nem lesz hamarabb mint a következő év fele. Orbán Viktor hozzátette, most már kifele megyünk a járványból és nekünk magyaroknak a következő év közepéig kell kibírni. Szabadulni akarunk belőle, a szabadulás pedig június-július közepére érkezik el. Mint fogalmazott: a rosszkedvünk tele jövő nyárig tart.

Hirdetés

A miniszterelnök szerint a magyarországi védekezésben az egészségügyi válasz arra irányult, hogy lesz második hullám, mint ahogy az lenni szokott, ezért a nyarat arra használták fel, hogy felkészítsék az országot a második hullámra.

Orbán Viktor szerint a következő év közepére lehet vakcina, a járványból kifelé megyünk, egy-két hónap és kezdhetjük vágni a centit. A miniszterelnök úgy vélte, hogy május-június-júliusig kell még kibírni, véleménye szerint ugyanis ekkor juthatunk majd vakcinához.

Lesz korlátozás?

A potenciális lezárásokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva most is kiemelte, hogy “Magyarország a legjobban védekező országok között volt” tavasszal, ott volt a politikai készülés (a nemzeti konzultáció), elindították a védekezéshez szükséges gyártókapacitást, beszálltak az európai gyógyszerkutatásokba, meghozták a szükséges gazdasági intézkedéseket – sorolta a miniszterelnök. Úgy vélte, hogy “ha egyszer sikerült győzni, akkor másodjára is sikerül”. Ez a miniszterelnök szerint azt jelenti, hogy a kórházaink, mentőseink, orvosaink bírják a terhelést, amíg jön a vakcina. Az a cél, hogy minél később jöjjön el az a pillanat, hogy műtéteket kelljen elhalasztani. Jelenleg 3 hétre látnak előre és ilyen döntésre a következő három hétben nem kerül sor, legalábbis ilyen nincs az asztalán jelenleg.

A legnagyobb veszély

A legtöbb országban sok pénzt szétosztottak, hogy pörgessék a gazdaságot. “Ez is jó gondolat, 2-3 hónap múlva meglátják, milyen hatékonysággal segítette a kilábalást” – mondta a miniszterelnök. Orbán szerint a magyar kormány másfele indult, a gazdasági védekezés középpontjában a beruházások ösztönzése áll. A lakásépítésre újból bevezetett 5 százalékos áfa is ezt a célt szolgálja, hiszen a vállalatok mellett a családok beruházása is fontos. A családi beruházások aktiválásához a kormány beindít egy építőipari, otthonteremtési motort, mert a legnagyobb értékű családi beruházás mindig az otthonteremtés és a lakásfelújítás – mondta a miniszterelnök.

Orbán ugyanakkor a legnagyobb veszélynek a kivárást tartja: ha kivár a fogyasztással a lakosság, a vállalatok, akkor áll meg a gazdaság, ezért adtak sok pénzt beruházástámogatásra. Az 5 százalékos áfa is a válságkezelési intézkedések soron következő lépése volt – mondta a miniszterelnök.

Hirdetés

Ovosok béremelése

Az orvosok béremeléséről is kérdezték Orbánt. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az orvosoknak nem csak a kevés fizetés volt a bajuk, hanem az is, hogy folyamatos sodródás volt a tekintetben, hogy milyen legyen az egészségügyi rendszer. Eddig senki nem adott rendes választ arra, mennyi pénzt keressenek az állami és a magánrendszerben, emiatt sodródás, zűrzavar alakult ki.

A miniszterelnök továbbá kijelentette, hogy tíz évvel ezelőtt sem az orvosok hiánya volt a legnagyobb baj, hanem az ápolónőké. Ez 2018-ra elég súlyos formákat öltött, azért kellett jelentős béremelést adni a szakdolgozóknak. Ezután döntöttek kórházfelújításról, újak építéséről, és a végén az orvosi bérek, illetve maga a rendszer. Sok orvos a magánbetegeit az állami rendszer infrastruktúrájával gyógyította, de a profit végül nála csapódott le, jelen volt a hálapénz (aminek az adását is büntetik az új törvénnyel), kialakult egy olyan zűrzavar, amihez mindenki alkalmazkodott.

Orbán szerint erre jött a Magyar Orvosi Kamara javaslata, amit “betű szerint elfogadtak” (az orvosi kamara ezt nem egészen így látja – a szerk.), de számos kérdést még rendezni kell. Például, hogy mi legyen a háziorvosokkal, a magánpraxisokkal, az orvosválasztás lehetőségével. A miniszterelnök szerint ezeken munkacsoportok dolgoznak, és az év végéig szeretnék ezt rendezni.

Hirdetés

Hozzászólások: