Orbán Viktor szerint akadály elhárult az EU-s pénzekről szóló megállapodáshoz

Hirdetés

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A miniszterelnök szerint minden akadály elhárult az Európai Bizottság és Magyarország között, amely a megállapodást eddig hátráltatta.

A szlovákiai Kassán a visegrádi országok miniszterelnöki csúcstalálkozóján kérdésre Orbán Viktor elmondta, a 17 pontból álló csomagról egyeztek meg az Európai Bizottsággal, “ők megmondták, hogy mit akarnak”, aztán “ezeket konkretizáltuk, és ezeket végrehajtottuk”.

Hirdetés

Közölte: most azt várják, hogy a november 30-án esedékes bizottsági ülésen döntsön a testület.

“Mi mindent teljesítettünk, amit vállaltunk és amiben megegyeztünk” – jelentette ki.

Hirdetés

Megjegyezte: azóta már van tizennyolcadik igény is, de arról is megegyeztek, hogy azt is teljesítik, viszont annak a határideje márciusban lesz.

Az Európai Parlament csütörtöki döntése szerint az Európai Bizottság és a magyar kormány által az uniós pénzek felhasználását érintő aggályok eloszlatására javasolt 17 magyar intézkedés nem elegendő az EU pénzügyi érdekeit fenyegető rendszerszintű kockázatok kezeléséhez, még akkor sem, ha azokat teljes mértékben végrehajtják, azért azt javasolta, fagyasszák be a Magyarországnak szánt uniós forrásokat.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés