Osztálytársai nyúlfogúnak hívták… de 5 évvel később Rá sem ismertek!

Hirdetés

Mindannyian tudjuk, hogy a gyerekek néha milyen kegyetlenek tudnak lenni. Általában minden osztályban vannak olyanok, akiket valamiért kinevetnek, és gyerek fejjel nem is fogják fel, hogy ezzel mennyi szenvedést okoznak a másiknak. Evan Hill-t például osztálytársai a fogai miatt csúfolták.

Hirdetés

Elülső fogai furcsa módon nagyra megnőttek, ezért a szegény gyereket nyúlfogúnak nevezték az osztályban. Sajnos még a tanárok között is voltak olyanok, akik így szólította a gyereket. A gyerek emiatt sokszor sírva ment haza az iskolából, szülei pedig kétségbeesetten keresték a megoldást a problémára. Szerencsére röviddel ezután megtalálták a megfelelő megoldást.

Miután a fogorvos megvizsgálta a kisfiút, véleménye biztatóan hangzott a szülők számára de mivel nem tudták volna fizetni a kezelést, édesanyja a szociális médián próbált segítséget kérni, hogy előteremtse a beavatkozáshoz szükséges anyagi forrásokat. Meglepetésére a jóakaró emberek reakciója, a legoptimistább elvárásait is felülmúlták.

Hirdetés

A következő öt évben a fiút rendszeresen fogászati klínikán, szájszebészeten kezelték, aztán fogszabályzót is viselt. Az orvos elejétől fogva őszintén megmondta, hogy mire számíthatnak és azt is elmondta, hogy nem lesz könnyű. Azonban az orvos biztos volt abban, hogy a kisfiúnak idővel sikerül megszabadulnia ettől a frusztráló rendellenességtől.

Ma szinte rá sem lehet ismerni a kisfiúra, aki mostmár bátran mer mosolyogni. Az orvosi beavatkozásokkal a problémája köddé vált. Az orvosoknak sikerült 15 miliméterrel fennébb erőszakolni a fogait.

Hirdetés

A megmaradt adományokat pedig közhasznú alapítványoknak adakoztak, hogy más hasonló helyzeteken is segíteni tudjanak. Imádom az olyan történeteket, amelyek jól végződnek! A gyerek mosolygós arca megérte az erőfeszítést. Mindenki boldog és reméljük, hogy a többi gyerek sem fog többé gúnyolódni senkivel! Egy csodálatos példa arra, hogy bízzunk embertársainkban, mert így minden helyzetben segíteni tudjuk egymást!

Hirdetés

Hozzászólások: