Szörnyű! Otthonában támadták meg az Omega sztárját

Hirdetés

Fotó: Ringier-Archívum

Debreczeni Ferencnek halálfélelme volt, öt férfi esett neki II. kerületi házában.

“Azt gondolom, biztonságos környéken élek. A II. kerület frekventált részén. Gondolhatná bárki, hogy ez itt maga a nyugalom szigete, de ez most nem igaz” – mondta a Blikknek az Omega dobosa.

Hirdetés

Mint mesélte, a környékén több építkezés is zajlik jelenleg, így elsőre nem volt számára meglepő, hogy néhány napja öt munkásruhába öltözött férfi jelent meg nála.

Nem értettem, mit akarnak, de ők mondták a magukét, hogy: “Főnök, mi majd segítünk, mi majd kijavítjuk a hibákat, mi majd mindent megoldunk.” Néztem rájuk döbbenten, hogy nálam minden oké, itt nincs mit javítani – emlékezett vissza a 74 éves zenész.

Hirdetés

Az öt férfi nem zavartatta magát, és nagy elánnal mentek be Debreczeni Ferenc házába, majd onnan fel a tetőre, ahol megállapították, hogy lyukas az ereszcsatorna. Mint később kiderült, ők lyukasztották ki valamilyen szerszámmal. Természetesen a munkásoknak álcázott férfiak felajánlották a segítségüket, de a zenész érthető módon nem kért belőle, adott nekik húszezer forintot, hogy cserébe többet ne jöjjenek vissza.

Két nap múlva azonban ismét ott álltak Debreczeni Ferenc házának hátsó részénél, létrával a kezükben. Alig telt el néhány perc, a férfiak már bent voltak a házban és fel is másztak a tetőre. A lyukas ereszcsatorna-darabot levágták, mintegy bizonyítékként, és a magukkal hozott bádoggal pótolták.

Hirdetés

“Kétségbeesve szaladtam be a házba a telefonomért. Egyedül voltam otthon. Nem találtam a készüléket, de az öt fickó addigra már ott volt, bent a házban, s azt mondták nekem: fizessek négyszáznegyvenezer forintot, mert ez jár nekik. Döbbenten néztem rájuk: hülyének néztek?” – mesélte a lapnak Debreczeni.

Ekkor viszont már késő volt, a falhoz nyomták, és azzal fenyegették, hogy eltörik kezét-lábát, ha nem fizet. Alkudozásba kezdett velük, így végül megelégedtek nyolcvanezer forinttal. Az esetet követően a rendőrséghez fordult ügyével és feljelentést tett az öt férfi ellen.

“Az ember azt gondolja, hogy otthon biztonságban van. Megteremtette magának az intim szférát, ahová idegen soha, de soha nem léphet be. Úgy tűnik, mindez csak illúzió. Mint egy B kategóriás hollywoodi akciófilm főszereplője, úgy éreztem magam néhány nappal ezelőtt” – elmélkedett az Omega dobosa az őt ért támadásról.


Hirdetés

Hozzászólások: