Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat 2024 első felére!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat 2024 első felére! Igazán különlegeset és elgondolkodtatót jósolt. Nostradamus, a híres jövőbelátó próféta leginkább arról ismert, hogy néhány soros, több

Rengeteg dolgozó örül ennek: Döntöttek a négynapos munkahétről!

A négynapos munkahetet már több országban is vizsgálják és alkalmazzák kísérleti jelleggel. Néhány hely, ahol ezt a munkamódszert bevezették vagy tesztelik, a következők: A Magyar Telekomnál is sikerrel

IQ-teszt: csak a legügyesebbek tudják kitalálni, hogy ki a gyerek apja!

Egy frissen megjelent rövid IQ-teszt került elő, amely kiválóan méri a figyelmet és a koncentrációt. Ehhez a kihíváshoz mindkét képességre szükség van! A tesztről: A képen egy anya

“Nem vettek fel egy munkahelyre, mert nem voltam kisminkelve az állásinterjún” – Állítja egy 30 éves nő

Egy 30 éves New York-i nő, Melissa Weaver állítja, hogy smink hiányában nem vették fel egy technológiai cég HR-osztályának pozíciójára. Egy TikTok videóban mesélte el, hogy bár az

Sikerül rájönnöd 7 másodperc alatt, hogy mi a gond ezzel a képpel?

A fejtörő játékokban való részvétel nemcsak szórakoztató, hanem olyan előnyökkel is jár, mint a kognitív funkciók, az éles memória fejlesztése, az érvelési képességek fejlesztése, a kreativitás növelése, ezenkívül

Brilliáns elméd van, ha rájössz, melyik gyerek csalt a vizsgán

A feladat az, hogy rájöjjünk, melyik gyerek próbál csalni a vizsgán. Egy aprócska dolog segíthet nyomra vezetni, ám csak a legjobb megfigyelők veszik észre. A legjobbaknak 10 másodperc

Eszesebb vagy, mint egy detektív, ha kideríted, ki a macska gazdája

Ismét kipróbálhatjuk, vagyunk-e olyan jó nyomozók, mint Sherlock Holmes. Neki valószínűleg néhány másodperc is elég lett volna, hogy rájöjjön, melyik nő a macska gazdája. Mennyi idő alatt jövünk

Segíts a halásznak megtalálni a horgot! Neked sikerült?

Az ehhez hasonló rejtvények amellett, hogy szórakoztatóak, az agyunkat is megtornáztatja, így megkaphatjuk a szükséges napi agykarbantartó gyakorlatot. A fejtörő játékokban való részvételnek rengeteg előnye van, például javítják

Átlagon felüli észjárásúnak kell lenned, hogy megmondd, melyik nő a gazdagabb

Ismét kipróbálhatjuk, vagyunk-e olyan jó nyomozók, mint Sherlock Holmes. Neki valószínűleg néhány másodperc is elég lett volna, hogy rájöjjön, melyik nő a gazdagabb. Mennyi idő alatt jövünk rá

Csak a zseniknek sikerül megoldani az egyenletet 15 másodperc alatt

Trükkös matekfeladat bukkant fel az interneten. Neked sikerül megoldani 15 másodperc alatt? Izgalmas matekpélda jelent meg, amit az emberek egymás után próbálnak meg kitalálni. A feladat elsőre egyszerűnek