Pénzbüntetést kell fizetnie, de megtarthatja jogosítványát a 88 éves Vitray Tamás

Hirdetés

Pénzbüntetést ugyan kell fizetnie az okozott baleset miatt, azonban a méltányosság érdekében megírt levelében foglalt indokait elfogadták, így megtarthatta jogosítványát Vitray Tamás – írja a Blikk.

Hirdetés

“Első körben a pénzbüntetés mellett negyedévre bevonták volna a jogosítványomat. Szerettem volna, ha ezt elengedik, mert nem vezetéstechnikai hiba történt, hanem figyelmetlenség. A vírusra való tekintettel azonban most nincsenek személyes meghallgatások, ezért egy kézzel írt indoklásban kellett megfogalmaznom, hogy kérem, a vezetéstől való eltiltástól tekintsenek el, mert egyedül élek, magamról gondoskodom, és a legfontosabb helyekre, ahová el kell jutnom, csak többszöri átszállással tudnék tömegközlekedni” – mesélte a Blikknek Vitray, aki végül a napokban meg is kapta a választ a kérvényére – kérésének végül helyt adtak.

Hirdetés

Meglehet a pénzbüntetés összegéről Vitray nem kívánt tájékoztatást adni, a Blikk megkérdezte dr. Szilágyi Rolandot, aki az ügytől független ügyvédként elmondta, akár hat számjegyű is lehet a tévés büntetése.

Vitray Tamás azóta sem fél a volán mögé ülni.

“Ötvenkilenc éve vezetek, nem tudnék már újat tanulni, ráadásul pontosan tudom, hogy a baleset pusztán figyelmetlenség miatt történt” – magyarázta a Blikknek. Korábban egyébként arról is beszélt, ha már úgy érzi, a vezetési képességei romlanak a korából adódóan, többet nem fog ül volán mögé ülni, mivel sem saját, sem más testi épségét nem szeretné veszélyeztetni. Vitray ugyanakkor hálás a hatóságoknak, hogy méltányosan jártak el az ügyében.

Hirdetés

“Hálás vagyok, hogy a kérelmem nyitott fülekre talált, és nem tiltottak el a vezetéstől” – mondott köszönetet a tévés, akinek az autója egyébként totálkáros lett a karambol következtében.

Mivel biztosítója a károsult fél számára fizeti a kárt, jelenleg kölcsönkocsival jár az ismert riporter: “Egyelőre megoldott így a közlekedésem, de azon vagyok, hogy ismét legyen saját autóm, hiszen ezt bármikor visszakérhetik tőlem.”

Hirdetés

Hozzászólások: