Peter Srámek egy ikonikus Karthago dallal készült, de súlyos kritikát kapott

Hirdetés

Fotó: TV2

Peter Šrámek a Sztárban Sztár All Stars legújabb adásában egy ikonikus magyar dalt hozott a színpadra, azonban ezúttal nem sikerült teljesen meggyőznie a zsűrit. Az előző héten lehengerlő teljesítményével mindenkit elvarázsolt, és magabiztosan jutott tovább, magasra helyezve saját mércéjét. Most is hatalmas odaadással készült az új kihívásra, hiszen egy legendás dal előadása hatalmas felelősség.

Hirdetés

A szombati adásban azonban a zsűri nem volt elragadtatva. Bár Peter Šrámek előadása továbbra is magas színvonalú volt, az elvárások talán túlságosan is magasra nőttek, mivel a zsűri már tisztában van azzal, mire képes az énekes. Ezúttal a kritikák erősebbek voltak, mint amit megszokhattunk tőle, de Srámek fegyelmezetten fogadta őket, hiszen tisztában van vele, hogy ezekből épülhet és fejlődhet tovább.

„Ez az egész produkció ha azok a metszően éles magasak nincsenek meg, akkor az nem működik… a teteje nem volt meg. Fentről lefele lebomlott, nekem sem volt illúzió” – mondta Hajós András, érzékeltetve a produkció hiányosságait.

Lékai-Kiss Ramóna is hasonlóan vélekedett: „Azt hittem, hogy a mai estén adhatok először 10 pontot, de nekem nem volt meg ez a produkció.”

Hirdetés

Az este során azonban egyértelművé vált, hogy a végső szó a közönségé. Bár a zsűri pontjai ezúttal nem voltak kimagaslóak – Hajós András 7, Liptai Claudia 8, Stohl András 8 és Lékai-Kiss Ramóna szintén 8 pontot adott –, Peter Šrámek hatalmas rajongótábora ismét mögé állt.

A közönség szavazatai végül biztosították helyét a következő élő adásban, hiszen sokan szeretik és bíznak benne, hogy a következő alkalommal újra megcsillogtatja tehetségét. Nektek hogy tetszett a produkció?


Hirdetés

Hozzászólások: