Peter Srámek és Delhusa Gjon egy gyönyörű dalt készítettek anyák napjára
Hirdetés

Fotó: Peter Srámek/Facebook
Peter Srámek legújabb dalát, „Légy jó mindhalálig” címmel, édesanyjának szentelte. A május 3-án megjelent videóklipben is feltűnik az énekes édesanyja.
„Gjonival nem először dolgoztam együtt. Hál’ istennek, jó barátok is vagyunk és nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Kiemelném a „Madarak szálltak” című, közös dalunkat, mert az még a Jimmy-sorozat előtt készült és a közönség nagyon szereti,” – mondta Srámek. Az énekes hangsúlyozta, hogy Delhusa mindig mellette állt, és remek dalokat ír, amelyek megfelelnek Srámek ízlésének. „A „Légy jó mindhalálig” sem volt kivétel, hiszen nagyon személyes szerzemény, édesanyámról szól. Nagy szó számomra, hogy elő tudom úgy adni, mintha én írtam volna” – tette hozzá.
A szlovák művész a videóklip forgatását a Budapesti Operettszínház kistermében szerette volna, mert úgy érezte, hogy ez illik édesanyjához. Az ihletet Justin Bieber és benny blanco „Lonely” című dala adta, amely nagy kedvence Peternek.
Nektek hogy tetszik a dal és a videóklip?
Hirdetés