Pfff! Márki Zay Péter kiborította a bilit, elege lett! Elmondta az igazat ! EBBŐL BOTRÁNY LESZ AZ TUTI!

Hirdetés

A politikust sem Dobrev Klára, sem Gyurcsány Ferenc nem hívta fel a vereség óta, ő viszont még Lázár Jánost is felkereste, sőt, Kocsis Mátétól Orbán Viktor miniszterelnök számát is elkérte.

Hirdetés

Márki-Zay Péter: „Gyurcsány alig várta, hogy elbukjuk a választást”

„Száz százalékban Gyurcsány vagyok, nem sok marad a hullaságnak” – válaszolta Márki-Zay Péter a 24.hu-nak adott interjújában arra a kérdésre, hogy most épp hány százalékban politikai hulla. Mint az ismert, Lázár János a Fidesz Csongrád-Csanád megyei 4-es számú választókörzetet megnyerő képviselője egy korábbi beszélgetésben azt mondta: ,,A győzelemnek megvan a jutalma, a vereségnek pedig megvan az ára. Az én jutalmam az lesz, hogy dolgozhatok a hazámért. Márki-Zay vereségének pedig az lesz az ára, hogy 2022. április 3-án este tíz órára politikai hulla lesz.”

Igen, sajnos a politikai hullaságom kérdésében teljes az egyetértés Lázár János, Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc között. Sőt, ez már nem is csupán egyetértés, inkább érdekközösség: mind azt szeretné, hogy politikai hulla legyek.

– válaszolta a vasárnapi választáson egyéniben és országosan vereséget szenvedő miniszterelnök-jelölt arra a felvetésre, hogy még sok szövetségese szerint is egyetért Lázárral.

Hirdetés

Egy kérdéssel később azonban maga Márki-Zay is elismerte: ha a politikai karrier a fokmérő, akkor nem áll jól, igaz sose karrierként, megélhetésként gondolt a politikára, hanem hatni, tenni akart a közösségért, az emberekért és van egy óriási előnye: a becsülete.

„Hódmezővásárhely polgármestere vagyok 2018 óta, a kezemhez egyetlen fillér sem tapad, minden tettemet a tisztesség vezeti, átláthatóak a pályázatok, adományokból, önkéntesekkel fejlődik a város. Ami, meglehet, a politikai ellenfeleim szemében politikai hullává érdemesít, én mégis a tisztességben hiszek” – fejtette ki.

A politikus azzal folytatta, hogy továbbra is végtelenül csalódott vagyok és szomorú a múlt vasárnapi választás eredményei miatt, a választás tanulsága pedig számára az, hogy egy hatékonynak tűnő logikai modellt követve ugyan mindent megtett az ellenzék a sikerért, ám mégis kudarcot vallottak, vagyis nem volt jó a modell.

Hirdetés

„Őszintén hittem, hogy a politika egy társasjáték, olyan, mint a monopoly, a sakk, a go vagy bármely kártyajáték, ahol megtanulod a szabályokat és a trükköket, és ha élesben is képes vagy fegyelmezetten, kreatívan és bölcsen alkalmazni a tudásodat, akkor jó eséllyel nyersz” – mondta Márki-Zay, aki szerint „mára a politika nevű társasjáték mögül eltűnt a becsületes demokrácia, eltűnt a tiszta választás”. De bízott benne, hogy még ilyen feltételek között is legyőzhető a Fidesz, csak annyi kell, hogy összefogjanak, az erőforrásbéli hátrányaikat pedig munkával pótolják, mutassák magunkat az internetes felületeken is, és legyenek jelen április 3-án a szavazókörökben, így gátolva meg a csalásokat.

A munkát elvégeztük, mégis látványos kudarc a vége. Elvéreztünk a brutális propagandával szemben, képtelenek voltunk hatástalanítani a Fidesz olyan aljas hazugságait, mint hogy magyar katonákat küldenénk meghalni Ukrajnába, és hogy elzárnánk a gázcsapokat.

Márki-Zay elmondta, nagyon örülne, ha azt mondhatná, hogy a hibáik miatt szenvedtek vereséget, mert ebben az esetben csupán ki kellene javítani azokat a hibákat, és négy év múlva győznének, ám úgy véli, ennél sokkal rosszabb a helyzet és számára is lesújtó volt a felismerés, hogy jelen keretek között nem győzhető le a Fidesz. Azt is reméli, hogy annál bölcsebb a közös ellenzéki emlékezet, hogy neki tulajdonítsa a vereséget, és személyesen úgy gondolja, neki tiszta a lelkiismerete.

Hirdetés

„Mit látunk az országban? Felpörgött az infláció, elszabadult az államadósság és az államháztartási hiány, a súlyos jogállamisági problémák miatt az Európai Unió visszatartja a Magyarországnak szánt eurómilliárdokat, eljárás indult a kormány ellen, szóval rettenetesen nagy a baj. Orbán, bár tagadja, súlyos megszorításokra készül, nőni fognak a hitelkamatok, tarthatatlan lesz a benzinárstop, megroppan a rezsicsökkentés, nem lesz nyugdíjemelés, nem lesz minimálbér-emelés, marad romokban az egészségügy és az oktatás. Ami egy egyre gyűlölködőbb, lélekszámában egyre csak fogyó, elszegényedő társadalom irányába mutat, melynek csúcsán a negyedik kétharmadával uralkodó Orbán trónol, és a hanyatlásért sose önmagát hibáztatja majd, hanem az úgymond hazaáruló ellenzéket, meg persze a nyugatot. Orbánnal ez a jövő.”

Márki-Zay szerint „ostobaság”, hogy ő Gyurcsány embere lett volna, ezt pedig a DK elnöke is bizonyította, amikor vasárnap a vereség után rögtön beleszállt.

Alig várta, hogy elbukjuk a választást. Nyilván örült volna a győzelemnek, de a vereséggel kalkulált, és amint kiderült, hogy valóban kikaptunk, azonnal elhatárolódott tőlem, igyekezett rám tolni a felelősséget. Ezzel igazolva, hogy nem vagyok se „mini Feri”, se „száz százalékban Gyurcsány”. Nem véletlen, hogy nem velem próbálták lejáratni Gyurcsányt, hanem Gyurcsánnyal próbáltak lejáratni engem.

– tette hozzá, majd egy mondattal később odáig ment, hogy „múlt vasárnap nem rám mondtak nemet a választók, hanem Gyurcsány Ferencre, aki sajnos súlyos tehertétel az ellenzéken, milliók rettegnek tőle, és ha föltűnik az egyik oldalon, a választók jelentős része fut a másik irányba”.

Hirdetés

A politikus elmondta, nem lepte meg, hogy a vereséget követően nem az összefogás pártvezetőivel állt a szavazóik elé és hogy a DK, a Jobbik és az LMP vezetése távol maradt. Állítása szerint valaki jó előre, hónapokkal ezelőtt megígérte neki egy ellenzéki tárgyaláson, hogy egyedül kell majd elvigye a balhét.

Nevet nem árulok el, de azt mondta az illető, hogy ha elbukunk, akkor én leszek a hibás, és ne számítsak arra, hogy osztozni fog velem a vereségben.

Az interjú további részében elmondja, szerinte Dobrev Klára vagy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségével még Budapestet is elbukták volna, mert azok a fiatalok és azok a konzervatívok, akik rá hajlandóak szavazni, baloldali jelölt hívószavára nem hallgatnak. Hozzátette, sem Dobrev Klára, sem Gyurcsány Ferenc nem hívta fel a vereség óta, de ez nem tűnt fel, mert sokszor csörög a telefonja, felhívta például Iványi Gábor is.

„Meg Fekete-Győr András, akivel ugyan nem beszéltem, de küldött egy hosszú SMS-t. És a cigányság is hívott, a zsidóság is hívott, a keresztények is, püspök is volt köztük, és nem Beer Miklós, de nem mondom meg, hogy ki. És mindenki támogatólag. Még a kommentelők is kifejezték az együttérzésüket, kitartást kívántak, és gratuláltak, hogy én mindent megtettem, rajtam nem múlott. Az utcán is megállítanak, körém gyűlnek, biztatnak.” – mesélte Márki-Zay.

Hirdetés

Az is kiderült: ő is felhívott embereket, beszélt például Lázár Jánossal, aki nem zárkózott el attól, hogy a későbbiekben leüljenek beszélni egymással. Márki-Zay tervezi Orbán Viktort is felhívni, de mivel nincs meg a száma, Kocsis Mátétól kérte el. Ezt követően elmondta, szeretne leülni a miniszterelnökkel beszélni.

Először azt mondanám el neki, hogy bízom benne, hogy maradt még benne emberség, tán némi kereszténység is. Szeretnék hatni a lelkiismeretére. Átbeszélni, ő mit gondol erről az országról, és én mit gondolok. (…) A lopásról nem hiszem, hogy le tudnám beszélni. És azt sem hiszem, hogy sikerülne rábeszélni a hajléktalanok iránti szeretetre, vagy bármelyik gyűlöletkampánya felfüggesztésére. De abban talán haladnánk, hogy az ország gazdaságilag jó irányba induljon, hogy fejlessze érdemben az oktatást és az egészségügyet, hogy tegyen annak érdekében, hogy megállítsa a fiatalok külföldre vándorlását.

– mondta Hódmezővásárhely polgármestere, de azt azért hozzátette, maga is meglepődne, ha összejönne a találkozó.

Zárszóként pedig azt mondta, nem zárná ki a lehetőségét, hogy újra miniszterelnök-jelölt legyen és ő is hisz abban, hogy „soha ne mondd, hogy soha”, de ez jelenleg nem valószínű, hiszen szerepvállalása nem érdeke se a kormánynak, se az ellenzéknek.

Forrás: blikk.hu

Hirdetés

Hozzászólások: