Rács mögött egy újabb őrző-védő bűnszervezet – 76 millió forint értékű Ferrarit is lefoglaltak

Hirdetés

Csaknem egymilliárdos kárt okozott a költségvetésnek az az őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezet, melynek tagjait munkatársaink fogtak el a közelmúltban. A bűnbandától luxusautókat, ingatlanokat, jelentős bankszámlavagyont és rengeteg készpénzt foglalt a NAV, de csőre töltött éles lőfegyverek is előkerültek a kutatásokon.

Hirdetés

Az Online Számla rendszer adataiból kiderült: a vagyonvédelemi szolgáltatást nyújtó bűnszervezet fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át. Ezzel a módszerrel egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek, amellett, hogy a piacon is kedvezőbb helyzetbe került versenytársaival szemben.

Hirdetés

Az akcióban a budapesti nyomozók munkáját járőrök, revizorok, IT-szakemberek, a MERKUR bevetési egység és a Terrorelhárítási Központ is segítette: az összesen mintegy 200 résztvevő 105 helyszínen kutatott. A nyomozók egy 76 millió forint értékű Ferrarit, muzeális jellegű autókat és egy kishajót is foglaltak, valamint nagyjából 120 milliós bankszámlavagyont és 170 millió forint értékben hat ingatlant zároltak. A rengeteg lefoglalt készpénz egy része befalazott, rejtett páncélszekrényekből került elő a cégháló titkos irodáiból. A bűnszervezet irányítóinál éles lőszereket és lőfegyvereket is találtak, néhányat csőre töltve.

Hirdetés

A nyomozók 16 személyt gyanúsítottként hallgattak ki, a bíróság a bűnbanda négy irányítójának letartóztatását már el is rendelte. A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. Ha bűnösségük bebizonyosodik, akár 20 év börtönt is kaphatnak.

Hirdetés

Hozzászólások: