Rácz Jenő reagált Sárközi Ákos váratlan kihívására a Sztárbox kapcsán

Hirdetés

Fotó: RTL

Rácz Jenő korábban Kabát Petit kiütéssel győzte le

A Sztárbox legutóbbi adásában igazi meglepetés érte a nézőket: Sárközi Ákos hirtelen ötlettől vezérelve kihívta kollégáját és barátját, Rácz Jenőt. A két sztárséf régóta rivalizál szakmai téren, most azonban úgy tűnik, a versengésük a konyhából akár a ringbe is áttevődhet.

Sárközi Ákos a közvetítés alatt Szujó Zoltánnal beszélgetett, és bevallotta, hogy hiányzik neki a versenyzés, annak ellenére, hogy a tavalyi évadban egészen a Szuperdöntőig menetelt. Bár az utóbbi időben kevesebb ideje jut az edzőteremre, otthon napi szinten edzi magát.

„Mindenféleképpen, szerintem tudnál, mert az az igazság, hogy az én fejemben megfordult már az, hogy én Jenővel nagyon régóta dolgozom együtt, szakmailag mindig egymással versengünk, és lehet, most jött el az a pont, hogy kihívom Rácz Jenőt? Nézzük meg, ki a rátermettebb, ki az ügyesebb, kinek van nagyobb tudása!” – mondta Sárközi.

Szavai nagyot szóltak, hiszen Rácz Jenő nem is olyan régen bizonyított a ringben: 2023-ban Kabát Petit kiütéssel győzte le, ám a Szuperdöntőben végül Molnár Árontól vereséget szenvedett. Ezért is különösen izgalmas a kérdés, hogy a két sztárséf összecsapása vajon valóban a Sztárbox keretei között valósulhatna meg.

A kihívásra természetesen Rácz Jenőt is megkérdezték, aki mindössze ennyivel zárta le a témát:

„No komment!”

Forrás: Index



Hirdetés