Rákban halt meg az anyuka, majd két év után a család levelet kapott tőle! Ez állt benne!
Hirdetés
Brenda Schmitz két évvel ezelőtt hunyt el petefészekrákban. Halála előtt néhány nappal levelet írt családjának, ám közeli barátját arra kérte, hogy csak akkor adja oda a férjének, amikor az új társat talált magának az életben.
A családjának szánt levélben Brenda három kívánságot fogalmazott meg:
1. Szenteljenek egy napot férje új partnerének: „Teljes mértékben megérdemli, hisz anyjuk helyett anyjuk a fiúknak. Azt akarom, hogy tudja, nagyra értékelem az erőfeszítéseit” – írta Brenda, akinek férje egy évvel ezelőtt ismerte meg új párját, Jane-t.
2. Egy családi kirándulás.
Hirdetés
3. Töltsenek el egy estét a Mercy Medical Hospital orvosaival, akik őt kezelték.
A levelet egy iowai rádióban is beolvasták abban a műsorban, amelyben a hallgatók kéréseit teljesítik.
„Húsz éve próbáljunk teljesíteni hallgatóik karácsonyi kéréseit, de még soha nem kaptunk ehhez fogható kívánságot” – mondta a Des Moines rádió igazgatója.
Brenda valamennyi kérését teljesítették a rádió és a helyi szponzorok segítségével, az adományokból pedig még egy 8 fős kirándulásra is futotta Disney World-be.
„Senki sem tudta visszatartani a könnyeit, amikor megkaptuk a levelet” – mondta Scott Allen igazgató.
Forrás: filantropikum.com
Hirdetés