Rékasi Károly csendre intette a Reggeli stúdiójában Papp Gergőt
Hirdetés
Rékasi Károly iszonyatosan furán viselkedett a Reggeli stúdiójában ma reggel.
Rékasi Károly az RTL Klub Reggeli vendége volt, ahol a felvezető szerint a koronavírusról, valamint az újratervezésről kellett volna beszélni, ám ő úgy gondolta, ma reggel mindenbe beleköt, így gyakorlatilag mindenkinek beszólt. Kezdte azzal, hogy nem hordanak a műsorvezetők maszkot, és a távolságot sem tartják.
Szabó Zsófi közölte, hogy folyamatosan tesztelik őket, így erre nincs szükség. Aztán a színész is elmondta, hogy a hamarosan véget érő Barátok közt produkció nagy pénzösszegeket költ arra, hogy náluk se legyen gond.
Hirdetés
Ezután panaszkodott egy sort, hogy a felvezetőben nem mondták el a nevét, és az édesanyja azt hitte, mégsem lesz ott a Reggeliben. Közbeszólt Papp Gergő, aztán Rékasi lehurrogta, hogy ne vágjon a szavába, és folytatta a mondandóját.
Itt még nincs vége: Rékasi megkérte a műsorvezetőket, ha megajándékozzák, ne mikulásvirágot adjanak neki, mert azokat is „kinyírták”, amik a stúdióban vannak. A színész szerint nem öntözték a növényeket, majd virággyilkosoknak nevezte őket.
Fotó: Reggeli
Forrás: nlc.hu
Hirdetés