Riasztás adott ki az ENSZ: gyakorlatilag visszafordíthatatlan a totális katasztrófa, ez sokkoló lesz

Hirdetés

Az emberiség a tevékenységével minden korábbinál erőteljesebben idézi elő a klímaváltozást, amely immár visszafordíthatatlanná vált, a globális felmelegedés már a Föld minden lakott részén szélsőséges időjárási körülményeket idéz elő – állapítja meg az ENSZ kormányközi klímaváltozási bizottsága (IPCC) hétfőn kiadott, hét év óta első átfogó jelentésében.

Hirdetés

Olyan mértékű klímaváltozásra, mint amilyen most történik, sok évszázada, sőt inkább sok évezrede nem volt példa – írták a világszervezet szakértői. A rendelkezésükre álló adatokból “nagy bizonyossággal” azt tudták megállapítani, hogy a légkör szén-dioxid-koncentrációja 2019-ben nagyobb volt, mint bármikor az elmúlt legalább kétmillió évben, miközben a földfelszín hőmérséklete 1970 óta gyorsabban nőtt, mint bármely más 50 éves időszakban az utóbbi legalább 2000 évben.

Az IPCC leír más, ember okozta klímaváltozási trendeket is, például azt, hogy 2011 és 2020 között az északi sarki jég mennyisége a legkisebb volt 1850 óta, vagy hogy a tengerek szintje gyorsabban emelkedett 1900 óta, mint bármely korábbi évszázadban az elmúlt legalább 3000 évben.

Hirdetés

“A gleccserek zsugorodásának valószínűleg a legfőbb oka szintén az emberi tevékenység volt az elmúlt három évtizedben” – vélik. A szakértők javaslatot tesznek arra, hogy milyen mértékben kellene visszafogni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását a következő évtizedekben, hogy a globális felmelegedés mértékét valóban azon szint alatt lehessen tartani, amelyet a nemzetközi közösség a 2015-ös párizsi klímamegállapodásban meghatározott. Ez maximum 2 Celsius-fokos emelkedés lehet az iparosodás előtti korban mért hőmérséklethez képest, de inkább csak 1,5.

Hirdetés

Ha ezt nem sikerül tartani, akkor a szakértők egyöntetű véleménye szerint a szélsőséges időjárási események még gyakrabban fognak előfordulni, a tengerszint még jobban fog emelkedni, a sarkvidéki jég még inkább zsugorodik, és sok növény- és állatfaj nem tud majd alkalmazkodni ezekhez. Hozzáteszik, hogy bármekkora kibocsátáscsökkentést sikerül elérni, a földfelszín melegedése akkor is folytatódni fog legalább az évszázad közepéig.

Jó lenne, ha ez a jelentés megkondítaná a vészharangot a fosszilis energiahordozók használatával kapcsolatban – jelentette ki a jelentéssel kapcsolatban António Guterres ENSZ-főtitkár. Ez már “vörös riasztás az emberiség számára, a vészjelző fülsüketítőn visít, és a bizonyítékok megcáfolhatatlanok” – tette hozzá. A fosszilis energiahordozók elégetéséből származó, üvegházhatást okozó gázok – amelyek hatását csak fokozza az őserdők kiirtása – megfojtják bolygónkat.

“Ha most összefogunk, akkor még elkerülhetjük a klímakatasztrófát” – tette hozzá. Bár a klímaszakértők korábbi előrejelzései is riasztóak voltak a környezetvédők körében és egyes kormányok számára, a világ lemaradása csak nőtt a klímacélok mögött. Több közelmúltbeli katasztrófa azonban újra felhívta a figyelmet arra, hogy sürgősen cselekedni kell – jegyezték meg a hírügynökségek.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: