Rózsa György kiakadt azokra, akik nem hordanak maszkot

Hirdetés

A 72 éves műsorvezetőnek egyáltalán nem tetszik, hogy sokan félvállról veszik a koronavírus-járványt.

„Nemrég történt velem, hogy az egyik budapesti drogéria vezetőségének panaszlevelet kellett írnom” – idézi a Ripost Rózsa Györgyöt, aki a közelmúltban saját bőrén volt kénytelen megtapasztalni: második hullám ide vagy oda, sokan félvállról veszik a koronavírus-járványt.

Hirdetés

„Most, hogy itt a járvány második hulláma, szerintem az lenne a minimum, hogy a drogériában dolgozók és a vásárlók számára is kötelező legyen a maszkviselés. Amikor bementem, kapásból a hat vevőből három fiatal csupasz arccal járkált az üzletben” – tette hozzá Rózsa György, aki nem hagyta szó nélkül az esetet.

A 72 éves műsorvezető, aki még a kertbe is maszkban megy ki, először a fiatalokat kérte meg, hogy húzzák fel a maszkjukat, majd az eladóknál is szóvá tette, miért engedik be így a vásárlókat. „Csak annyit mondtak, hogy ők a vezetőségi döntést követik, ami nem más, mint hogy csak ajánlhatják a védőfelszerelés használatát.”

Rózsa György ezek után úgy érezte, muszáj levelet írnia a vezetőségnek, de a lapnak elárulta azt is, furcsállja, hogy az emberek többsége tavasszal jobban odafigyelt a szabályokra.

Hirdetés

Hozzászólások: