Saját feleségét kényszerítette prostitúcióra egy budapesti férfi

Hirdetés

Fotó: Shutterstock

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki a saját feleségét zsákmányolta ki, arra kényszerítve a nőt, hogy prostituáltként dolgozzon, és így tartsa el őt.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte kedden az MTI-vel, hogy az 53 éves férfi 2006-ban házasodott össze a későbbi sértettel, aki már ekkor is prostitúciós tevékenységet folytatott. A férj munkahellyel, önálló jövedelemmel nem rendelkezett, megélhetését a felesége szexuális szolgáltatásból származó jövedelemből fedezte.

Hirdetés

Az ügyészség szerint házasságuk ideje alatt a férfi szállította a feleségét utcai prostitúcióra, napközben is többször ellenőrizte, és rendszeresen elvette az általa keresett pénzt.

A sértett többször is abba akarta hagyni a prostitúciós tevékenységet, azonban a vádlott – aki folyamatosan felélte a jövedelmet – ezt nem engedte, és esetenként fenyegetéssel és bántalmazással kényszerítette házastársát a folytatásra. Előfordult, hogy a sértett haját tépte, a lábát megvágta, de az is, hogy annyira megverte, hogy a nő dolgozni sem tudott. Emellett a férfi azzal is fenyegetőzött, hogy a nő – mástól származó – kiskorú gyermekét is bántani fogja – írták.

Hirdetés

A sértett végül 2017-ben hagyott fel a prostitúciós tevékenységgel, és elköltözött a vádlottól, majd 2019-ben beadta a válókeresetet is.

A Fővárosi Főügyészség a férfit kizsákmányolás céljából, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntettével vádolja, és arra tett indítványt, hogy a Fővárosi Törvényszék ítélje a vádlottat fegyházra és pénzbüntetésre – áll a közleményben.

MTI
Borítókép: illusztráció


Hirdetés

Hozzászólások: