Schobert Norbert anyagilag padlóra került – elmesélte, hogyan bukott több százmilliót korábban
Hirdetés
Schobert Norbi őszintén beszélt arról, hogy bukott több százmillió forintot.
Schobert Norbi ismét kitárulkozott: ezúttal arról beszélt, hogy került anyagilag padlóra kétszer is – írja a Blikk.
“A 2008-as gazdasági válságnál a logisztikai partnerünk a cégem összes pénzével lelépett, és eltűnt valahol Thaiföldön. Több százmillió forint volt, s nekem kellett kifizetnem helyette a gyártókat. Akkor azt gondoltam, vége mindennek, az egy eléggé durva időszak volt” – mondta a Betoné Stúdió Felforgatók című podcastjában Schobert Norbi, aki elárulta, nem ez volt az egyetlen periódus az életében, amikor százmilliókat bukott.
“Az összes pénzemmel, a részvényemmel és a részvényeseim pénzével a BudaCash csődöt jelentett, és berántott minket magával. Joggal bíztam benne, hogy a magyar pénzügyi szervek korrekten felügyelik a brókercégeket, és erre közölték a híreket, hogy ez a cég már 15 éve csalt. Akkor is bedőltem anyagilag” – mondta az utóbbi időben sokat fogyó fitneszguru, aki hozzátette, most már nincsen hatással az életére az évekkel ezelőtti anyagi nehézségek.
Fotó: smagpix/Olajos Piroska
Forrás: nlc.hu
Hirdetés