Sikeres volt a 29 éves Barbi műtétje: eltávolították a melléből „Diót”

Hirdetés

A fiatal lány blogján őszintén számolt be mindennapi küzdelmével a rák ellen. Most végre sikeresen eltávolították a diónak keresztelt daganatot.

Bartus Barbara 2019 nyarán tapintotta ki először a csomót a jobb mellében, novemberben pedig kiderült, hogy mellrákja van. Blogján a kezdetektől fogva beszámolt betegségéről és gyógyulásáról.

Barbi végig nagyon pozitívan viszonyult az állapotához, kitartóan küzdött a rák ellen. A betegség nem gátolta őt abban sem, hogy augusztusban szerelmével megtartsa álomesküvőjét.

Ma reggel pedig igazán csodás napra virradt a fiatal blogger, és gyorsan meg is osztotta követőivel a nagyszerű hírt, miszerint sikeresen eltávolították a diónak keresztelt daganatát.

„Mindenkinek szép jó reggelt kívánunk Minnie-vel, ma először Dió nélkül! G Y Ő Z T E M !!

Az őrszem nyirokcsomóval semmi probléma nem volt, Diót pedig teljes egészében sikerült eltávolítani anélkül, hogy levették volna a mellem. Szóval mindenki a helyén!”

– írta, majd megköszönte mindenkinek a támogató üzeneteket.

„Nagyon jól vagyok, minden a legnagyobb rendben, vasárnap már megyek is haza” – tette hozzá Barbi.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



Hirdetés