Súlya miatt bántják Cseh Lacit: “Hadd legyek egy kicsit magammal is elnézőbb”
Hirdetés
A közösségi médiában megjegyzéseket tesznek a súlyára, de szerinte ez nem illendő. Tudja, hogy lenne min dolgozni, de azt is gondolja, hogy aktív sportolóként sok mindent megvont magától, most pedig élni szeretne. Cseh László nemrég A Konyhafőnök legendás évadában zsűrizett, a Reggeliben ezzel kapcsolatos élményeit is elmesélte.
Hirdetés
“Amíg versenyeztem, próbáltam odafigyelni. Voltak étrendjeim, ezeket betartottam. Most, hogy abbahagytam a versenyzést, kicsit elengedtem magam” – mondta olimpiai bajnokunk.
“Megjegyzést tesznek a súlyomra. Reggelente látom magam a tükörben, tehát ez nem újdonság számomra. Annyi éven keresztül sanyargattam magam, hogy hadd legyek egy kicsit magammal is elnézőbb. Persze, tudom, mozognom kell, hiszen látom, hogy nem túl ideális az állapotom. Ez nem feltétlenül illendő megjegyzéseket tenni bizonyos emberek megjelenésére. Értem én, hogy hozzászokott mindenki, hogy évek alatt mindig megfelelő erőállapotban voltam, a súlyom is a helyén volt, de elmúlt ez a korszak” – mondta Cseh László az RTL Reggeliben.
Hirdetés
Hirdetés