Szabó Ádám mindent kitálalt! Ezért szakított Tóth Andival

Hirdetés

Szabó Ádám a hot! magazinnak vallott arról, hogy szeretne férj és apa lenni, azt is elárulta, hogy mennyit változik egy párkapcsolatban, és az exével, Tóth Andival való szakítás okaira is kitért.

–Alapvetően konfliktuskerülő ember vagyok, így gyakran igazodom a párom elvárásaihoz. Ha vita van, hátralépek egyet, és a béke érdekében a másiknak adok igazat. Emiatt sokszor harcoltam magammal, és nyilván azért nem éreztem jól magam, mert nem voltam önazonos Becsaptam magam, hogy ne bántsak meg másokat és elkerüljem a veszekedéseket – válaszolta Ádám arra a kérdésre, hogy megváltozik-e egy kapcsolatban, majd arra is kitért, hogy Andival való kapcsolatában is akadtak-e ilyen esetek.

Hirdetés

– Igen. Mindegyik párkapcsolatom szerelmen alapult, szerettem Andit is. Maximálisan megvolt közöttünk a kémia, de sok volt a konfliktusunk is. Az előző kapcsolatomban a párom idősebb volt, Andi viszont fiatalabb. A kor nem számít, ha egy irányba tartunk és azonos az értékrendünk. Velem volt a baj, mert magamat csaptam be, ami által olyan falak kerültek közénk, amelyeket már nem tudtunk lebontani. – magyarázza Ádám, és azt is elárulja, nem hiszi, hogy valaha újra egy pár lehetnének, mert túl nagy lett köztük a távolság.

– Ma már tudom, hogy csak az egyenes út az, amire érdemes rálépni egy kapcsolatban. Későn érő típus vagyok de azt hiszem, mostanra benőtt a fejem lágya. – folytatja, és elárulja, most hogy hét és fél évnyi párkapcsolatban élés után egyedül van, végre helyre tette magában az érzelmeit és sok mindent máskép lát, és bár egyelőre élvezi az egyedüllét minden pillanatát, vágyik már családra.

– Nyilván nem mindenáron, de ha megtalálom az igazit, akkor mindenképpen szeretnék férj és apa lenni. Imádom a gyerekeket, jól el is vagyok velük, értek a nyelvükön, így azt gondolom, ha 31-32 évesen családalapításra kerülne sor, rendkívül boldog lennék.

Hirdetés

Hozzászólások: