Székrekedésnek hitte az orvosa a lány hasi fájdalmát, kiderült, hogy van egy második, menstruációs vérrel teli méhe
Hirdetés
Hisztériásnak is nevezték a fiatal brit nőt, aki azért szenvedett sokáig, mert a méhe már majdnem felrobbant az ott összegyűlt vértől.
Borzalmas fájdalmakkal küzdött hosszú ideig egy fiatal brit nő, akit hisztérikusnak neveztek a kórházban, de kiderült, hogy okkal aggódott az egészsége miatt.
Madeleine Janes még csak 16 éves volt, amikor folyamatos, extrém fájdalmat érzett, és már négy éve nem volt menzesze, ezért elment a háziorvosához.
Ő azt mondta, hogy székrekedés miatt fáj a hasa, ezért felírt neki erre egy gyógyszert. A lány azonban nem lett jobban ettől, már aludni sem tudott éjszaka a fájdalomtól, ezért újra elment az orvosához, majd többször is a sürgősségin kitött ki.
“Emlékszem, hogy amikor egy ápoló megvizsgált, hisztérikusnak nevezett, és azt mondta, ‘tudod, hogy el tudják túlozni a dolgokat a fiatal lányok’. Ezektől egy ideig azt hittem, hogy megőrültem, mert ők mindig arra célozgattak, hogy csak kitalálom az egészet. Sosem vizsgáltak meg alaposan, és mivel ők orvosok, tényként kezeltem, amit mondtak, hiszen ők értenek ehhez – de már nem így látom”
– mesélte a lány a Sunnak.
Madeleine biztos volt benne, hogy valami nem stimmel vele. Először kiiktatta a glutént az étrendjéből, hátha lisztérzékeny, de ez nem vált be. Akkor tudta meg, mi is okozza a meg nem szűnő fájdalmait, amikor egy családi vakáción annyira rosszul lett, hogy elment a helyi kórházba. Ott ugyanis komolyan vették: vért vettek tőle, befektették az intenzív osztályra, csillapították a fájdalmát és mindenféle vizsgálatot elvégeztek rajta.
Ekkor derült ki a döbbenetes diagnózis: a lánynak két méhe, két méhnyaka, egy petefészke és egy veséje van. A fájdalmakat pedig az okozta, hogy az egyik méhe tele volt vérrel, ami a négy év menstruációkimaradás miatt gyűlt ott össze (valójában volt menzesze, csak a vér nem távozott a testéből).
Arra is fény derült, hogy azért “szorult be” a menstruációs vér a méhébe, mert a második méhnyak tetejére nőtt egy bőrdarab, ami meggátolta a vér továbbhaladását. Ezt két hónappal a diagnózis megszületése után kioperálták, így megszűnt a gát. A műtét nélkül minden hónapban megtelt volna a méhe vérrel, a fájdalma pedig állandósult volna emiatt.
Mindez 5 éve történt, Madeleine már 21 éves, és megtanult együttélni ezzel az állapottal. A rendellenessége miatt nehezebb lesz teherbe esnie, és ha ez sikerül is, 80 százalék esélye van a vetélésre vagy a koraszülésre, ráadásul nem is szülhet természetes úton. A lány egyelőre nem is gondolkozik a gyerekvállaláson, de már kamaszkorában szembesült azzal, hogy a párkapcsolataira rányomhatja a bélyeget az, hogy kockázatos lesz számára a terhesség és a szülés.
Az egyik exbarátja ugyanis egy veszekedésük alkalmával kijelentette, hogy ő nagyon szeretne apa lenni, Madeleine-nek pedig nem lehet gyereke.
“Ha valaki ilyet mond neked, az nagyon fájdalmas, és nem lehet elfelejteni. Ez egy olyan dolog, amit abszolút nem én irányítok, ő pedig ezzel azt érzékeltette velem, hogy nem vagyok elég jó. Sokáig hatással volt rám, amit mondott, és aggodalmat is keltett bennem a jövőbeli párkapcsolataimra nézve”
– mesélte Madeleine, aki szerint a férfiak többsége nem is tudja, hogyan reagáljon, amikor elmondja nekik, mi a problémája.
Ő azonban már megbékélt vele, és már mentálisan is felkészült arra, hogy folytassa azt az utat, amire 16 évesen kényszerítette az élet.
Most úgy gondolta, megosztja a történetét a nyilvánossággal, hogy felhívja a figyelmet erre a nem mindennapi problémára és arra, hogy ha úgy érzed, valami nincs rendben a testedben, járj utána, vizsgáltasd ki magad, ne állj meg az első orvosnál. Szerinte a nőkkel még mindig másképp bánnak az egészségügyben, mint a férfiakkal, és sok esetben nem veszik elég komolyan a fájdalmaikat.
“Te jobban ismered a testedet, mint bárki más. Hallgass a megérzéseidre és arra, mit üzen a tested. Tarts ki akkor is, ha újra és újra cserben hagynak. Végül megtalálod majd a megfelelő embert, aki meghallgat, és megkapood azt a segítséget, amire szükséged van. Lehet, hogy ez időbe fog telni, de sose hagyd, hogy valaki azt mondja neked, hogy a probléma csak a fejedben létezik”
– tanácsolja.
Fotók: Northfoto – mediadrumworld.com
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
Hirdetés