Szemetelésért is jöhet a bírság – bevethető az arcfelismerő rendszer minden szabálysértésnél
Hirdetés

Fotó: Freepik
Mostantól akár egy piros lámpán való átkelés vagy utcai szemetelés is elég lehet ahhoz, hogy valakit arcfelismerő szoftver segítségével azonosítsanak és megbüntessenek – írja a 444.hu. A köztéri kamerafelvételek alapján történő „arcképelemző tevékenység” alkalmazását eddig csak súlyosabb esetekben engedélyezték, de ezt a korlátozást eltörölték, így bármilyen szabálysértés gyanúja esetén bevethetővé vált a technológia.
A változás része annak a jogszabálycsomagnak, amelyet a Parlament kedden fogadott el a gyülekezési jog módosítása keretében. A Pride betiltását célzó törvényjavaslattal együtt elfogadott rendelkezések értelmében már nemcsak a gyűlések szervezői, hanem a résztvevők is pénzbírságra számíthatnak, ha részt vesznek egy törvényellenesnek nyilvánított eseményen – például egy Pride-felvonuláson.
A törvény szerint a helyszíni igazoltatás sem szükséges a büntetéshez, mivel a személyazonosság utólag is megállapítható – akár arcfelismerő szoftverrel.
Remport Ádám, a TASZ jogásza szerint a rendszer jelenleg nem alkalmas arra, hogy tömeges azonosításokat végezzen, például egy több ezer fős tüntetés minden résztvevőjét azonosítsa.
„Ha egy ekkora tüntetés résztvevői közül mindenkit azonosítani akarnának, akkor jó eséllyel összeomlana Magyarországon az arcképelemzés” – fogalmazott Remport a 24.hu-nak.
A szakértő úgy véli, a jogszabály célja nem feltétlenül a tömeges büntetés, hanem a megfélemlítés: már az arcfelismerés lehetőségének emlegetése is elrettentő hatású lehet, és sokan inkább el sem mennek egy tiltott megmozdulásra, nehogy büntetés legyen a vége.
Arról, hogy a rendőrség a gyakorlatban milyen gyakran él majd ezzel az új lehetőséggel, egyelőre nincs információ. A jogi eszköz azonban már rendelkezésükre áll – bármilyen szabálysértés esetén.
Borítókép: illusztráció
Hirdetés