Szerda estétől nagy mennyiségű esőre, helyenként zivatarokra figyelmeztetnek
Hirdetés
Szerda estétől egy kiterjedtebb csapadékrendszer érkezik fölénk, melyben az eső, zápor mellett a Dunántúlon, majd hajnaltól a középső országrészben, illetve északon is előfordul majd zivatar. A Dunántúl északnyugati felén, illetve az északi országrészben több helyen hullhat jelentős mennyiségű, 20 millimétert elérő csapadék. Napközben délnyugati irányból fejlődve akár több hullámban is kialakulhatnak zivatarok, kiemelten a Dél-Dunántúlon, Alföldön, északkeleten. A Dél-Alföldön és a Tiszántúlon intenzív zivatarokhoz is kedvezőek a feltételek viharos (60-70 km/óra feletti) széllel, illetve rövid idő alatt 20 milliméter feletti csapadékkal, jégesővel. Délután, kora este ebben a térségben esetleg heves zivatar is előfordulhat 80 km/óra feletti szélrohammal és nagyobb méretű jéggel.
Hirdetés
Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt Győr-Moson-Sopron megye kivételével az egész országra, csütörtökre vonatkozóan. Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes a várhatóan 20 millimétert meghaladó csapadékmennyiség miatt.
Hirdetés
Borítókép: illusztráció
Hirdetés