Szigorú büntetések Ausztriában: az autóját is bukja, aki gyorsan hajt

Hirdetés

Fotó: Shutterstock

Ausztriában a gyorshajtás mostantól komoly következményekkel járhat, hiszen az “extrém módon” a sebességhatárt túllépő sofőrök autóját elkobozhatják és elárverezhetik. A volksgruppen.orf.at hírportál szerint a szigorítások célja a közlekedésbiztonság növelése.

Hirdetés

A szabályok értelmében lakott területen a megengedett sebességhatárt 60 km/órával, lakott területen kívül pedig 70 km/órával túllépő sofőrök esetében a jármű lefoglalható. Amennyiben a túllépés mértéke eléri a 80, illetve 90 km/órát, az autó azonnali elkobzása és későbbi elárverezése is lehetőség.

Az elárverezésből származó bevétel 70 százalékát a közlekedésbiztonsági alap kapja, a maradék rész pedig a helyi hatóságokat illeti meg. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben a gyorshajtó nem a jármű tulajdonosa, a közúti közlekedési törvény március 1-jén hatályba lépő módosítása szerint élete végéig eltilthatják a vezetéstől. Ilyenkor a járművet lefoglalhatják, de nem nyilváníthatják elkobzottnak, és nem árverezhető el. Ez a rendelkezés a lízingelt vagy bérelt autókra is vonatkozik, tájékoztatott az osztrák autóklub.

Hirdetés

Az új szabályozás 2024. március 1-től lép érvénybe, és komoly figyelmeztetést jelent a gyorshajtóknak az országban.

Borítókép: illusztráció

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés