SZILVESZTERI RENDŐRSÉGI JEGYZŐKÖNYVEKBŐL

Hirdetés

A helyszínen megállapítást nyert, hogy a fent nevezett személy a birtokában lévő lőszereket szétszerelte, azzal játszott, melynek során az a kezében elműködött!”
„Négyen voltak: három rendész és két németjuhász kutya.”
„Felszólításomra azt válaszolta, hogy azt csinál, amit akar, majd szoknyáját felkapta és hirtelen lekuporodva újra a lépcsőre folyatta. A szabálysértés ténye több méter hosszan csordogált.”
„A tósoki Dobó Katica utcában leszállított biciklis ember legudvariasabb cselekedete az volt, hogy nem vert meg.”
„A hullán a gatyáján kívül semmi személyazonossági igazolvány nem volt.”
„Verekedéshez mentem ki, ahol a verekedő elküldött melegebb éghajlatra. Én elmentem, majd másodmagammal visszatértem.”
„És akkor bejött az irodába két női hölgy.”
„A feljelentő szerint bevitték a nudistákat a rendőrségre, ahol megruházták őket.”
„A férj egy idegen nővel ment a kocsiján, karambolozott. A helyszínen megjelent a feleség is. Mondta a rendőrnek, hogy a férjének nincs sérülése, de otthon majd lesz.”
„Véres volt az egész kultúrház. Látszott, hogy nem író-olvasó találkozó volt előtte.”
„Gyanúsított a husáng felemelése által elkövette a hatósági közeg elleni erőszak kísérletének vétségét, tekintetbe véve, hogy a hivatalos sapka kétségkívül az intézkedő közeg fején helyezkedett el. Mindazonáltal a helyzet gumibot útján megnyugtatóan rendezésre került.”
„A gyanúsított gépkocsijával Ajka belterületén elütötte a vele azonos irányban haladó ismeretlen személy által hajtott kerékpárost.”
„Az esti órákban ismeretlen tettes felgyújtott egy utcai könyvesboltot. A kár nem haladta meg a hasznot.”

Hirdetés

Hozzászólások: