Szinetár Dóra kipakolt, ezért vált el Bereczki Zolitól, mindent elmondott

Hirdetés

Szinetár Dóra már három esküvőn van túl. Most a Best magazinnak árulta el, hol volt az a pont, amikor már nem küzdött tovább a házasságukért és kimondta: válni akar férjétől, Bereczki Zoltántól. Illetve arról is beszámolt, miért csak egyetlen egyházi esküvője volt.

A színésznő szerint 3 fontos lépesen kell keresztül jutni, hogy véglegesen meggyőződjön róla, az a kapcsolat bizony zátonyra futott. A válását megelőző lépésekről a Best magazinnak mesélt.

Hirdetés

Abban hitt végig, ha valamit igazán akar két ember, az beteljesülhet, de pont ezzel volt a legnagyobb baj, mivel nem voltak azonosak a céljaik. Az első töréspont az volt, amikor egy ideje már külön éltek Bereczkivel, de ő meg volt győződve róla, hogy ha mindketten tesznek kapcsolatukért, még van esély helyrehozni azt, ám a férjétől ezt a választ kapta: „most nem ezzel vagyok elfoglalva” .

Ám a színésznő ezek után még mindig bízott benne, hogy helyre hozható a dolog.

Hallottam a vészcsengőt a fejemben, aztán mégis azt mondtam, van türelmem kivárni, hogy jó legyen nekünk együtt. De ugye, te is hiszel benne, hogy ez megtörténhet?

– kérdezte Dóra férjétől, mire a következő felelet jött: „én már nem tudom, miben higgyek”.

Itt már körvonalazódott a színésznő fejében, hogy ennek a kapcsolatnak hamarosan vége, de utolsó megerősítésként megkérdezte, a férje is vágyik-e rá, hogy helyre jöjjenek a dolgok köztük, ám erre még csak válasz sem érkezett. Ez volt az a pont, ahol betelt a pohár, így végül elvált Bereczki Zoltántól.

A szomorú szakítások után egy boldogabb témára tért rá a színésznő, házasságai kezdetére, illetve esküvőire emlékezett vissza. A három menyegzőből ugyanis csak egyet rendeztek az egyház égisze alatt.

Hirdetés

Első férje 19 éves korában kérte meg a kezét, ezért még túl fiatalnak érezte magát az egyházi szertartáshoz.

A másodiknál azért házasodtunk össze, mert abban bíztunk, hogy egy anyakönyvvezető előtt tett eskü majd megerősíti a nagy hullámokat megélt kapcsolatunkat. Nem így lett

– emlékezett vissza Dóra, aki csak a harmadik házasságkötésekor ért el arra a pontra, hogy Isten színei előtt is szeretett volna fogadalmat tenni.

„Zalánnal viszont mindketten ott tartottunk az életükben, hogy szerettük volna a Jóisten előtt is egymás szemébe mondani, hogy ez most már örökkön örökké így lesz, mert mindketten úgy érezzük, és mert együtt hoztuk egy döntést, amihez ragaszkodunk.”

Forrás: blikk.hu

Hirdetés

Hozzászólások: