Szlávik János: Túleshettünk az ötödik hullámon – Videó
Hirdetés

MTI/Kovács Attila
A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint csak lassan fognak csökkenni az esetszámok, bár remélhetőleg túljutottunk az ötödik hullámon.
Szlávik János a Mokka vendége volt hétfő reggel, ahol elmondta: abban bízik, hogy az ötödik hullám csúcsán járva, már csökken majd a fertőzöttek száma. Ez amiatt is lehet, hogy a kórházi kezelésre szorulók több hetet töltenek el ott, ezért más betegek, az intenzíven lévők és a halálozások száma kisebb mértékben csökken. „Az egészségügyet tekintve nem csökken a nyomás” – idézi a szakértőt a Blikk.
Hirdetés
Elmondása szerint nagyon sok idős beteg fekszik a kórházakban, általában más panaszok miatt kerülnek be, de mivel pozitív a koronavírus-tesztjük, a covid-osztályokra helyezik őket még akkor is, ha nem a vírus okozza az egészségügyi problémáikat. Megemlítette, hogy a fertőzöttek közül csak néhány százalék fekszik kórházakban „a koronavírus okozta, klasszikus tüdőgyulladással”.
Szlávik kiemelte: az intenzív osztályokon ápolt betegek döntő többsége oltatlan.
Hozzátette: az omikronnal szemben védettek a három oltást felvevők, emellett elmondta, hogy csak az oltatlanok produkálnak súlyos tüneteket, amennyiben elkapják a vírust. Ma már a magyarországi covid-fertőzések 90 százaléka az omikron miatt van, de az infektológus szerint az úgynevezett „lopakodó” omikron is jelen van az országban, de ettől nem kell tartani, mert csak egy alvariáns, amelyekből a delta terjedésekor is jó néhány jelen volt.
Hirdetés
Az elő oltást már késő lehet felvenni, mivel lecsengőben van az ötödik hullám, habár nincs feleslegesen felvett védőoltás – mondta. „Mindenképpen megéri beadatni, hiszen nem tudjuk, mi jön később, távolabbra is kell gondolni, egy esetleges nyár, vagy őszi hullám is lehet” – tette hozzá Szlávik János, aki szerint aggasztó, hogy nem nő az oltottak száma.
Az akcióhetek során sok embert sikerült beoltani, de nem eleget a mostani, 60-65 százalékos átoltottság fenntartásához.
Hirdetés