Szörnyű! Szándékosan léphetett a vonat elé egy 11 éves kislány, küzdenek az életéért

Hirdetés

Fotós: Bónis Zoltán

Egy 11 éves gyereket gázolt el egy személyvonat vasárnap Gyürén – értesült a Tények.

Hirdetés

A kislány a sínek mellől a kukoricásból lépett a vonat elé, úgy tudni, szándékosan.

A mozdonyvezető már nem tudott megállni és elütötte. A gyereket életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba. A rendőrség nyomozást indított.

“Az esetkocsit és a debreceni mentőhelikoptert riasztotta a mentésirányítás a helyszínre, ahol egy 11 éves kislányt kellett ellátni súlyos fej-, valamint nyílt bokasérülés miatt. A sebellátást, a fájdalomcsillapítást, illetve az emelt szintű légútbiztosítást követően, lélegeztetve, helikopterrel azonnal a baleseti centrumba szállítottuk” – közölte Ménes Dávid

Hirdetés

„Nagyon jól ismerem a családot, a nagyszülők dolgos, tisztességes emberek, akik nagy szeretettel gondoskodtak a két unokájukról, a lány egy végtelenül kedves, csendes, tisztelettudó kislány, csak jót tudok róla mondani” – mondta a Szon.hu-nak Bereczki Lajos falugondnok, aki megrendített az eset, és szerinte semmi előjele nem volt a tragédiának. Az 1300 lelkes Gyüre lakói sem tudják, mi vihette a sínekhez a gyereket. A község összefogott, amiben tudnak, segítenek a családnak.


Hirdetés

Hozzászólások: