Amazonas Archive
Latest Posts
Évtizedes csúcsot ért el az erdőirtás az Amazonas brazíliai térségében
on:
Évtizedes csúcsot ért el az erdőirtás az Amazonas brazíliai térségében 2020 augusztusa és 2021 júliusa között. Az Imazon brazil kutatóintézet legfrissebb jelentése szerint az esőerdőkből 10 476 négyzetkilométert irtottak ki az elmúlt egy évben, miközben világszerte egyre nagyobb aggodalomra ad okot
Több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdei, mint amennyit elnyelnek
on:
Több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdei, mint amennyit elnyelnek – ezt első alkalommal állapították meg szakértők. A Nature tudományos lapban megjelent tanulmány szerint évente mintegy 1,5 milliárd tonnányi szén-dioxid termelődik, miközben a növekvő erdő csupán 0,5 milliárd tonnányit nyel el.
Nincs esélyük túlélni az amazonasi erdőirtást a hárpiáknak
on:
Csaknem a nullával egyenlő az esélye a világ egyik legnagyobb sasfajának arra, hogy túlélje a gyorsuló erdőirtást Amazóniában – állapították meg brit kutatók. A Kelet-angliai Egyetem kutatói a brazíliai Mato Grosso államban figyelték meg kamerákkal a hárpia (Harpia harpiya) 16 fészkét
Az agysorvadás lassításának titka egy amazóniai törzs életmódjában rejlik
on:
Lehet, hogy egy bolíviai törzs, a tsimanék életmódjában rejlik az agy térfogatvesztése, vagyis öregedése lassításának titka – állapította meg egy új tanulmány. Egy nemzetközi kutatócsoport azt találta, hogy a tsimanék az öregedéssel kisebb mértékű agysorvadást szenvednek el, mint az európai és
Az Amazonas “aranyfolyóit” feltáró ritka felvételeket közölt a NASA
on:
Az Amazonas „aranyfolyóit”, vagyis az illegális aranybányászat nyomait feltáró ritka felvételeket közölt a NASA. A felvételeken felvillanó „aranyfolyók” tulajdonképpen vízzel telt bányagödrök, melyeket engedély nélküli bányászok ástak az amerikai űrhatóság közlése szerint. Az általában rejtve maradó bányák visszaverik a napsugarakat, ezért
Egy csont sovány kutya akit otthagytak egy lakatlan szigeten, esedezik egy hajókiránduláson lévő férfinak, hogy mentse meg
on:
Egy férfi, aki az Amazonas dzsungelben utazott, sosem gondolta volna, hogy egy elhagyott kutyával fog hazatérni, akit megmentett. Az állatok iránti szeretetet és jelenléte új esélyt adtak ennek a négylábúnak. David Foster a 38 éves belfasti férfi épp egy hajóutazáson vett