Anya Archive

Latest Posts

A túlsúlyos anyák gyermekeinél nagyobb a bélrák kialakulásának kockázata

A terhességük idején túlsúlyos vagy elhízott anyák gyermekeinél nagyobb a kockázata annak, hogy felnőtt korukban bélrák alakuljon ki náluk – állapította meg egy amerikai kutatás 18 ezer ember egészségi állapotát követve. Az eredmények magyarázattal szolgálnak arra is, hogy az olyan fejlett

A Facebookon videózott az anya, ezért észre sem vette, hogy gyerekei kizuhantak a tizedikről és szörnyethaltak

A Facebookon tartott élő közvetítést 5 éves gyermeke és két barátnője társaságában egy ploiești anyuka, miközben két kisebb gyerekét felügyelet nélkül hagyta a másik szobában – írta a Főtér.ro a Digi24.ro híre alapján. A kétéves ikrek – egy kislány és egy

„Anyám számomra gyakorlatilag egy idegen ember” – Ambrus Attila 50 év után először találkozott az édesanyjával

Ambrus Attila egész életére rányomta a bélyegét az, hogy az édesanyja másfél éves korában elhagyta őt, s ezt a sérelmet nem kevesebb, mint ötven éven át magában hordozta. Amikor Attila megtalálta élete párját, meghívta őt az esküvőjére, azonban mivel a vallási

Szívszorító hangfelvételt tett közzé a rendőrség arról, hogy egy öt éves kisfiú felhívta a segélyhívót, hogy az anyukája rosszul lett és a földön fekszik

Noelnek végül még a mentők kiérkezése előtt sikerült felébresztenie édesanyját. Szívszorító hangfelvételt tett közzé a rendőrség arról, hogy egy öt és fél éves hőgyészi kisfiú felhívta a segélyhívót, hogy az anyukája rosszul lett és a földön fekszik – írta meg a

Brutális módon megölte újszülöttjét, majd egy másik gyermekével takaríttatott össze a versendi asszony

9 év börtönre ítélték azt a versendi asszonyt, aki 2019 decemberében megszülte gyermekét, majd a vád szerint brutális módon végzett vele. Ezután másik gyermekével takaríttatott össze. A nő az utolsó szó jogán elmondta, hogy megbánta tettét. Az ügyész gondolkodik, hogy elfogadja-e

Tízes ikreknek adott életet egy dél-afrikai nő

Tízes ikreket hozott világra egy szülés során a dél-afrikai Gosiame Thamara Sithole, ez új világrekord lehet – írja a BBC. A lapnak egy tisztviselő már megerősítette az esetet, egy másik azonban úgy nyilatkozott, hogy még nem látta a babákat. A gyerekek

Az apuka és a nagymama segítette világra az újszülöttet Hajdú-Biharban

Az apuka és a nagymama segítette világra az újszülőttet Hajdú-Bihar megyében – számolt be az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. A harmadik gyermekével terhes édesanya magzatvize tegnap éjjel folyt el, a kórházba azonban már nem tudtak beérni. Csak az autóig sikerült eljutni, amikor

Székesfehérvár polgármestere is segít a koronavírusban elhunyt édesanya beteg kislányának

Geszti Sára hét éves, Canavan-szindrómában szenved és 24 órás ápolást igényel. Sáriról eddig szülei gondoskodtak, különösen édesanyja, Marika, aki a héten, 39 éves korában sajnos életét vesztette a koronavírus miatt. Sári ápolása így egyedül édesapjára marad, aki lehetetlen helyzetben igyekszik helytállni

Megható szavakkal búcsúzott édesanyjától Rubint Réka

Mint ismeretes, Rubint Réka édesanyja 2021. március 20-án családi körben, lánya karjai között hunyt el. Zsuzsanna tavaly év végén átesett a koronavírus-fertőzésen, és noha felgyógyult, tüdőembóliát kapott. Az asszonyt hétfőn helyezték örök nyugalomra. Rubint Réka elfogadta az elfogadhatatlant, és hálás az

Óva intette a motorra ülő fiát az anya az utakon lévő idiótáktól, majd elütötte

“Vezess óvatosan, vigyázz az idiótákkal”, így köszönt el az anya a motorra ülő fiától az Egyesült Államokban, írja a vezess.hu. Ezt követően az anya beült a kocsiba, fia pedig motorra ült, és útnak indult. Pillanatokkal később, egy kereszteződéshez érve valaki nekiment