Bicikli Archive

Latest Posts

A rendőrök is meglepődtek, amikor megtalálták a tettest, aki 22 autót karcolt végig Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányságra 2021. augusztus 11-én egymás után érkeztek a tulajdonosok, akik az utcán parkoló autóik megrongálása miatt tettek feljelentést. A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételein hamar megtalálták a gyereket, aki biciklijének kormányával láthatóan szándékosan karcolta sorra az

Ha a bringás mehet az úton, akkor az autó is mehetek a bringaúton!? Gondolt egyet az autós és meg is tette

A főúton a kerékpárost és az autóst leszámítva egy lélek sem volt, tehát semmi nem gátolta abban az autó vezetőjét, hogy szabályosan előzzön, de ő inkább egy -szerinte legalábbis- sokkal viccesebb megoldást választott. Jobbról előzött ugyanis, átvágva a füves részen, letérve

Leesett az autójáról a biciklije, majd berohant érte az autók közé – Videó

A felvétel az M3-ason, Pest felé, Gyöngyös környékén készült, amin egy férfi a tetőcsomagtartóról leesett kerékpárjáért rohan be az autók közé. A videót a bpiautósok.hu egyik olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette.

Elindult az új Mol Bubi

Elindult a megújult Mol Bubi budapesti közbringarendszer csütörtök délután. Karácsony Gergely főpolgármester az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hét éve indult a Mol Bubi, így már itt volt az ideje, hogy megfiatalítsák, okosabbá, “menőbbé” tegyék a rendszert. Hangsúlyozta, minden városvezetőnek az

Ha nem viszed el a Nyugatinál kikötött bringád, akkor a MÁV-osok viszik el

A Nyugati pályaudvarnál a MÁV úgy döntött, felszabadítja a bringatárolóját, amit elfoglalnak otthagyott kerékpárok, nem egy közülük roncs. Az I bike Budapestre posztolták, hogy a parkoló bringákra figyelmeztetést aggattak; eszerint június 10-e után a társaság levágja a tárolóban hagyott roncsokat. Azt írják, őrzési kötelezettségük

Már tesztelik a megújult közbringarendszert és a kerékpárokat

Megkezdődött a megújult közbringarendszer (Mol Bubi) tesztelése a megrendelői próbaüzemmel – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel. Azt írták, hogy a BKK száz munkatársa kétszázharminc új kerékpárral teszteli a rendszert, megvizsgálják a regisztrációs és bérlési folyamatokat, illetve ellenőrzik

Változás jöhet a KRESZ-ben, a bicikliseket védenék

A gyakorlott kerékpárosok nagyobb veszélyben érzik magukat a családok, kisgyerekek között, különösen a keskeny, rossz állapotú kerékpárutakon, mint az autóút szélén kerékpározva, ezért KRESZ-módosítás jöhet – mondta el az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Révész Máriusz az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette,

Hihetetlen videó: hátrafelé haladva gázolt egy bringás Budapesten – Videó

A bpiautosok.hu olvasója rögzítette a látszólag szerencsés kimenetelű, ám nem mindennapi balesetet az Astoriánál. “A gyalogátkelőn áttekerő két bringás sem volt szabályos, hiszen tolva, nem tekerve…, de az, amit a piroson áthajtó kerékpáros művelt, az nem mindennapos.” Hatalmas égés és egy

Új év újra elektromos kerékpár pályázat

Január 4-én indul az elektromos kerékpár pályázat következő szakasza. 9 órától nyit a Zöld Pont Iroda, és online január 8-ig lehet a pályázatokat benyújtani.

A kutya őrizte a gazdi biciklijét. De nézd mi történik amikor a férfi visszatér…

A videóban szereplő kutya mozdulatlanul őrzi a gazdija biciklijét még az távol van. A járókelők jót mosolyognak a kutyuson, de ő nem mozdul meg, mert feladata van és nem akar csalódást okozni gazdijának. Hihetetlen, hogy milyen türelemmel és kitartással várja a