Bírság Archive

Latest Posts

Túlsúlyos volt a román tréler, megbírságolták a sofőrt a magyar rendőrök

Túlsúlyos járműszerelvényt bírságoltak meg a magyar rendőrök az M3-as autópályán Polgárnál, miután kiderült, hogy a rakomány csaknem fél tonnával meghaladta a megengedett legnagyobb össztömeget. A Hajdúnánási Autópálya Alosztály járőrei az M3-as autópályán igazoltattak egy román autószállító trélert – írja a Police.hu.

Infarktust kapott az autójában, mégis megbírságolták a közterületesek

A nő január 22-én éppen a körzeti orvosához tartott, amikor nyomni kezdett a mellkasa, zsibbadt a karja és olyan érzése volt, mintha kést vágtak volna a hátába. Azonnal tudta, hogy nagy a baj, de összeszedte minden erejét és autójával megállt egy

Itt vannak az új karanténszabályok – 600 ezer forint lehet a bírság

A kormányhivatalok helyett a rendőrség hatáskörébe utalja a kormány új javaslata a hatósági házi karantén elrendelését a határátlépők esetében. A Semjén Zsolt által benyújtott jogszabály-tervezet szerint a Magyarországra érkezőnek a határellenőrzést végző rendőri szervnek kell tájékoztatást nyújtania annak a karanténlakásnak a