Bodrogi Gyula Archive

Latest Posts

Súlyosan megsérült Bodrogi Gyula, lezuhant a színpadról

A Bors információi szerint a művész éppen egy dobogón állt a színpadon, amikor egy táncmozdulat bemutatása közben elvesztette az egyensúlyát és lezuhant. A Nemzeti Színházban próbál egy rendhagyó darabot, a Vadászat című, Földes László HOBO művet, Deák Bill Gyulával, a két

Bodrogi Gyulát felháborítja, hogy halálhírét keltették

A legendás művész szerencsére kiváló egészségnek örvend 87 esztendősen is, de nagyon megviselte ez a gyomorforgató eset. “Most érkezett!!! Gyász: Felfoghatatlan tragédia! Gyászba borult Magyarország! – Elhunyt Bodrogi Gyulának…” – áll abban a furcsán megfogalmazott, Facebookon terjedő bejegyzésben, ami mellé egy

Bodrogi Gyula elárulta, beoltatná-e magát a koronavírus ellen

A Nemzet Színésze arról is beszélt egy interjúban, hogy hogyan intézi bevásárlásáait, illetve hogy hogyan tölti a karácsonyt. Bodrogi Gyula a Blikknek azt mondta: mindenképpen beoltatja magát a koronavírus ellen, ha elérhető lesz a vakcina. Hozzátette: nemrég adták be neki a