Cikk Archive

Latest Posts

A túlzott kávéfogyasztás csökkentheti az agytérfogatot

A túlzott kávéfogyasztást az agytérfogat csökkenésével és az időskori elbutulás (demencia) kockázatának növekedésével hozta összefüggésbe a témában készített eddigi legnagyobb tanulmány. A Dél-Ausztráliai Egyetem szakemberei a brit biobank adatait felhasználva vizsgálták a kávéfogyasztás hatásait az agyra. Több mint 17 700, 37

Több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdei, mint amennyit elnyelnek

Több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdei, mint amennyit elnyelnek – ezt első alkalommal állapították meg szakértők. A Nature tudományos lapban megjelent tanulmány szerint évente mintegy 1,5 milliárd tonnányi szén-dioxid termelődik, miközben a növekvő erdő csupán 0,5 milliárd tonnányit nyel el.

Rusvai Miklós elárulta: mi erősíti leginkább az immunrendszert

Sokan úgy védekeznek a koronavírus ellen, hogy marékszámra tömik magukba a különféle vitaminokat. Rusvai Miklós virológus szerint azonban ennél sokkal többet is tehetünk az immunrendszerünkért. Az ismert virológus szerint azzal még nem erősítjük meg az immunrendszerünket, ha sok vitamint szedünk. A

A párok kétharmada barátként indítja kapcsolatát

A párok kétharmada barátként indítja kapcsolatát. A párkapcsolat előtt barátokként eltöltött idő átlagosan 22 hónap – állapította meg egy új kanadai tanulmány. Bár a filmekben sokszor ábrázolják két idegen egymásra találását és ez áll nagyon sok szociológiai kutatás fókuszában is, jóval

A rákos megbetegedések négy százaléka köthető az alkoholfogyasztáshoz

A tavaly világszerte diagnosztizált rákos megbetegedések mintegy négy százaléka köthető a becslések szerint az alkoholfogyasztáshoz. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatási szervezete, az IARC kutatócsoportja a The Lancet Oncology című tudományos lapban mutatta be eredményeit. Összesen mintegy 741 ezer esetről van szó,

Senki ne etesse a vízimadarakat, súlyos következményei lehetnek!

A vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot; etetésük ráadásul tömegesen sodorja veszélybe és betegíti meg az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek – hívta fel a figyelmet hétfőn a Magyar Madártani és

A szarvasmarhák gyomrában élő baktériumok képesek lebontani a műanyagokat

A szarvasmarhák gyomrában élő baktériumok képesek a műanyagok lebontására is – ezt állapította meg egy most publikált kutatás. Az 1950-es évek óta több mint 8 milliárd tonna műanyagot állítottak elő a világon, főleg csomagolást, egyszer használatos dobozokat, eszközöket és palackokat. Ennek

Az eszpresszó a legnépszerűbb kávé egy felmérés szerint

Magyarországon az eszpresszó a legnépszerűbb kávé egy felmérés szerint, ezt leginkább reggel fogyasztják az emberek, délután pedig főként tejeskávét. A Costa Coffee és a GKI Digital közös kutatásában több mint 2700 személyt kérdeztek meg mindennapi szokásaikról, közülük mintegy 2000-en tartják magukat

Tegye fel a kezét aki tudta, hogy így kell parkolni, teljesen rosszul csináljuk – Videó

Valószínűleg az egész világon rosszul használják a parkolókat. Hiába vannak felfestve mindenhol szépen a parkolóhelyek, mondjuk egy bevásárlóközpont vagy egy vasútállomás parkolójában, mindenki találkozott már azzal a problémával, hogy alig fér be, és az ajtót egyik vagy a másik oldalon alig

Újabb orvoscsoport hívta fel a figyelmet a Pfizer vakcina döbbenetes mellékhatására – veszélyben lehetnek a fiatal férfiak?

Újabb orvoscsoport talált kapcsolatot a fiatal felnőttek körében tapasztalható szívizomgyulladás és a Pfizer-BioNTech koronavírus-vakcinával végrehajtott oltás között. A kutatók szerint a fiatal férfiak körében magasabb eséllyel alakulhat ki a betegség. Korábban már beszámoltunk róla, hogy döbbenetes mellékhatásra bukkantak a kutatók a