Dekoráció Archive

Latest Posts

A legjobb karácsonyi dekorációs ötletek egy videóban! Nem csak ügyes kezűeknek!

Karácsonykor nem csak a lelkünket, hanem otthonunkat, étkező asztalunkat is szeretjük ünneplőbe öltöztetni. Erre számos boltban találhatunk szebbnél szebb kiegészítőt, viszont az áruk a legtöbb esetben igen csak borsos. Ebben a videóban található ötletek, olcsón előállíthatóak, csak egy minimális kézügyességet igényelnek,

Unta már a kopott, csúnya konyhapadlóját, ezért a változás mellett döntött- A kreatívkodás eredménye nagyon látványos!

Amikor Mattnek és feleségének eszükbe jutott az ötlet, hogy mit is csinálhatnának a kopott, csúnya padlóval, először nem is gondolták komolyan a megvalósítását. Ezután megosztották a koncepciótervet a barátaikkal, és ők beszélték rá a házaspárt arra, hogy kezdjenek bele a segítségükkel.

Egy vödröt megtölt virágfölddel, majd egy kis csodát hoz létre amelyik minden lakásba jól mutat

Egy darab természet a lakás egyik sarkában mindig öröm a szemnek de az egészségünknek is. Ha viszont több növényt is elhelyezünk egymás mellett szép dekorban az minden bizonnyal a napunkat is szebbé teszi. Követve a képsorokat rájöhetünk, hogy egy kis képzelőerővel

Elővett egy papírlapot és pár egyszerű lépéssel csodás 3D dekorációt készített.

Ha a Karácsony hangulatát még jobban fel akarjuk dobni, akkor a lakásunkat az időjárásnak megfelelően kicsit fel kell díszíteni fehér hópelyhekkel, ami egyáltalán nem kerül sokba és egész egyszerű megcsinálni. Pár fehér vagy akár színes papírlappal, ollóval, ragasztóval, vonalzóval és egy

Felfúj két lufit, majd összeragasztja őket- Az eredmény? Egy szép Karácsonyi dekoráció

Habár a boltokba, számos karácsonyi dekoráció található, de egyik se olyan egyedi és Szimbolikus mint amit saját kezűleg készítünk. Végignézve ezt a videót egy szimpatikus hóembert tudunk készíteni. Hozzávalók pedig: két lufi egyik nagyobb, másik kisebb, ragasztó, ragasztószalag, fehér kötél, egy

Egyszerű, nagyszerű és gyönyörű téli dekoráció- Feltétlen próbáld ki!

Habár lehet, hogy sokan ismeritek már ezt a nagyon praktikus, egyben szép dekorációt, de úgy gondoltuk, muszáj megmutatnunk azoknak is, akik kifogytak ötleteikből és még esetleg nem is látták, hogyan készül! Szóval ezt, a hópehelyre hajazó díszt nagyon egyszerű elkészíteni, ugyanakkor

Ezen a tortán semmi dekoráció sincs, mégis mindenki figyelmét magára vonja- Nézd meg, miért!

Amikor először láttam meg ezt az esküvői tortát, átlagosnak, sőt kifejezetten egyszerűnek tűnt. Majd valaki megnyom egy gombot! Higgyétek el, nem akarjátok kihagyni ezt a nagyon látványos Disney tortát! Klasszikus Disney meséket hoz újra elő a torta, mindenki megtalálhatja a kedvenceit.

Tavaszváró dekoráció a szobád csinosítására! Készíts kellemes látványt nyújtó lepkéket! :)

Sokat gondolkozol azon, hogyan tehetnéd izgalmasabbá az egyszerű, egyszínű falat a szobádban? Gondoltál már arra, hogy origamizz? Gyönyörű, egyben egyszerű ötletet mutatunk most Neked! A videó és pár egyszerű segédeszköz jóvoltából gyönyörű pillangókat és tavaszi hangulatot varázsolhatsz a szobádba! Nem is

Egyszerű, nagyszerű és gyönyörű téli dekoráció- Feltétlen próbáld ki!

Habár lehet, hogy sokan ismeritek már ezt a nagyon praktikus, egyben szép dekorációt, de úgy gondoltuk, muszáj megmutatnunk azoknak is, akik kifogytak ötleteikből és még esetleg nem is látták, hogyan készül! Szóval ezt, a hópehelyre hajazó díszt nagyon egyszerű elkészíteni, ugyanakkor