Előadás Archive

Latest Posts

Ezek a lányok egymás mögé állnak. Amikor a zene elkezdődik, ne vedd le a szemed a lábukról!

A tánchoz megfelelő öltözetben, négy aranyos kislány egy különleges ír tánc előadást mutatnak be. Eleinte egymás mögött állnak, de idővel előre jönnek hogy megmutassák tehetségüket. Az ír tánc szenvedélyt és odaadást igényel. Talán lehet, hogy ezért ez a négy kislány elbűvöl

Egy bányász átalakítja a híres Simon & Garfunkel dalt egy emlékezetes előadássá

Nem kétséges, hogy a “Sound of Silence” dal az egyik olyan hallhatatlan zene, amelyet sok zenekedvelő még ma is dúdol. A Simon & Garfunkel együttes 1964-ben adta ki ezt a dalt, ami nemzetközi hírnévnek örvendett, és gyakran szerepelt a lejátszási listák

Két fiatal korcsolyázó egymással szemben áll. Mikor elkezdődik a zene, előadásukkal mindenkit elbűvölnek

A műkorcsolya az egyik legelbűvölőbb téli sport, a versenyzők rendkívüli tehetségén keresztül, de az összes műfajban megjelenő csodálatos koreográfiákon keresztül is. Egyénileg vagy párban, a versenyzők kiemelkedő sport és művészi képességeket mutatnak be. Vanessa James és Morgan Ciprès két műkorcsolyázó, akiket

Úgy néznek ki, mint két átlagos táncos, de amikor elkezdenek mozogni? Mindenki tátott szájjal nézi végig!

Shenea Booth és Nicolas Besnard két világhírű akrobata, és különleges képességeiket tökéletes harmóniában ültették át ebbe az előadásba. Lélegzetelállító amikor megnézed hogyan mozognak. Azt is mondhatnánk, hogy ez az előadás egyszerűen egy mozgásban lévő költészet. Nicolas a Cirque du Soleil-ban tanult

Ez a kisfiú egy koncerten elkezd táncolni, majd sikerül mindenkinek szebbé tenni az estélyét!

A gyerekek számára a zenei pillanatok, amikor szabadon mozoghatnak, rendkívül szórakoztatóak és mosolyt csalnak az arcunkra. A fiú ebben a videóban, nagyon jól szórakozik egy koncerten, ahol bemutathatja tánctudását a jelenlévőknek. Egy energikus kisgyerek elámította a közönséget amikor egy koncert szünetében

Simon rábeszéli a fiatal lányt, hogy smink nélkül jöjjön vissza- néhány perc után szó nélkül hagyja a zsűrit

Ha egy tehetségkutató döntőjébe jutsz, az még nem garantálja azt, hogy aki megkapja azt az esélyt az meg is fogja nyerni. a versenyt. Az egyik fiatal résztvevőnek aki az Egyesült Királyság „X Factor”-ában szerepelt izgalmas pillanatai voltak, amikor Simon Cowell arra

Amikor ez a versenyző befejezte az éneklést, Simon Cowell reakciója mindenkit meglepett

Sarah Ikumu a neve annak a 15 éves lánynak, akinek sikerült elkápráztatni a „Britain’s Got Talent” zsűritagjait egy lenyűgöző előadással. Simon Cowell, aki azt mondta, hogy régóta nem hallott ilyen hangot megnyomta az arany gombot és ezzel egyből az elődöntőbe juttatta

Elhozta a kutyáját a zsűrik és a nézők elé. Senki se számított arra ami utána következett!

Elnézve ezeket a képeket, rájövünk, hogy a legkisebb állatok is van tehetségük, csak sok szeretettel és bizalommal kell tanítani őket. Trip Hazard a neve ennek az aranyos kutyusnak amely egy Pomeranian és egy Bichon kereszteződéséből született. Cukiságával sikerült egyből meghódítania a

Mágikus Ír tánc egy lenyűgöző előadásban- Nem tudtuk levenni róluk a szemünket!

Az ir tánc rendkiuvül népszerűvé vált a rendkivüli „Riverdance“ és „Lord of the Dance“ előadásokkal, a tehetséges Michael Flatly irányítása alatt. Ha az elején ezek a tánceladások népi hagyomány szerint tartottak, mostanra egy igazi show lett, ahol a táncosok a fizika

Apa felkíséri lányát a színpadra majd egy magas színvonalú előadást mutatnak be. Lenyűgöző!

A zene egy közös szenvedélye a lánynak és az apjának. Együtt egy egyedi duettet alkotva adnak elő egy dalt. „Britain’s Got Talent” versenyen vettek részt, ahol könnyeket csaltak a nézők szemébe. A 10 éves Faye és a 47 éves apja Martin