Fa Archive

Latest Posts

Évtizedes csúcsot ért el az erdőirtás az Amazonas brazíliai térségében

Évtizedes csúcsot ért el az erdőirtás az Amazonas brazíliai térségében 2020 augusztusa és 2021 júliusa között. Az Imazon brazil kutatóintézet legfrissebb jelentése szerint az esőerdőkből 10 476 négyzetkilométert irtottak ki az elmúlt egy évben, miközben világszerte egyre nagyobb aggodalomra ad okot

Hárman ültek az autóban, amikor rájuk dőlt a fa

Három autó rongálódott meg, amikor kidőlt egy platánfa szombaton délután Budapesten a Móricz Zsigmond körtéren – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Kisdi Máté közölte, hogy a tűzoltók a kárelhárítás során láncfűrésszel feldarabolták a 20 méteres platánfát. Csécsi Soma,

Több mint 200 millió fát ültettek Pekingben az elmúlt negyven évben

Mintegy 210 millió fát ültettek Pekingben 1980 és 2020 között a kínai főváros önkéntes erdősítési programja keretében – adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség a helyi hatóságok pénteki közlésére hivatkozva. A több mint százmillió részvevőt vonzó programnak köszönhetően Peking erdős

Autók közé dőlt egy hatalmas fa Csömörön, miután egy teherautó kidöntötte – Döbbenetes videó

Egy teherautó döntött ki egy fát a Pest megyei Csömörön hétfő délután. Az eset egy óvodával szemben történt – írja a Bp-i Autósok közösségének oldala, amely egy videót is közölt a történtekről. Az csak a szerencsének köszönhető, hogy két autó közé

Európai év fája verseny: a jelenlegi állás szerint az olasz fa kapta a legtöbb szavazatot

Az eddig leadott voksok alapján egy csaknem ezeréves olasz platánfa vezeti az idei Európai év fája versenyt, csaknem 10 ezer szavazattal. A verseny 14 jelöltjére, köztük a Magyarországot képviselő mélykúti júdásfára, február 28-ig lehet szavazni – hangzott el az M1 aktuális

Kézműves örök karácsonyfával rukkolt elő az IKEA

Kézzel készített, különleges karácsonyfát dobott piacra a svéd lakberendezési vállalat. A bambuszból készült 120 centis műfát egy holland tervező álmodta meg. „Egy holland városkában nőttem fel, a házunkban pedig egy hatalmas karácsonyfával és gyönyörű díszekkel vártuk mindig az ünnepeket. Amikor a

A férj elültet 1000 fát a halott felesége tiszteletére: De 17 évvel később egy légifelvétel felfedi az igazi indítékát

Janet és Winston Howes olyan szerelemben osztozott, amelyről a legtöbb ember csak álmodozhat. Szerelem volt első látásra, és a szerelmük minden nap csak erősebbé vált. A pár 1962-ben házasodott össze, és Angliában egy vidéki parasztházba költöztek. Röviddel azután, hogy a házaspár

A tűzoltók próbálnak ledönteni egy fát: de nem tudják abbahagyni a nevetést, amikor meglátják, ki segít nekik!

A közelgő vihar előtt amely a hollandiai Harderwijk várost sújtotta a tűzoltók kivágták azokat a fákat, amelyek veszélyt jelentettek a nagy szél miatt, és így elkerülve bizonyos problémákat. A tűzoltók meglepődtek amikor váratlan egy önkéntes segítségét kapták egy fa vágása során.

Gyümölcslé gyártó cég egy kihalt területre dobta a narancshéjakat. Nézzétek meg mi történt 16 év után!

A legtöbb ember a narancshéjat a kukába dobja ki. Nem ez a helyzet ezekkel az környezetvédőkkel, akik felfedezték, hogy meg tudják menteni a világot… Minden akkor kezdődött, amikor nagy mennyiségű narancshéjat kértek egy gyümölcslé gyártó cégtől, hogy azt egy kihalt területre

Kutyus használja legjobb problémamegoldó képességét, hogy átjuttassa játékát a hídon!

Néhány ember úgy gondolja, hogy a kutyák nem okosak, de ez a videó is (mint sok másik!) bebizonyítja, hogy tévednek! A videón látható, gyönyörű kutyus talált egy „óriási” faágat, amit egy kis és keskeny hídon szeretne átvinni valahogy. Nem könnyű a