Ferenc Pápa Archive

Latest Posts

Tóth Gabi fog énekelni Ferenc pápa szentmiséje előtt Budapesten

Instagram-oldalán jelentette be az óriási megtiszteltetést az énekesnő. A katolikus egyházfő szeptember 12-én, Budapesten a Hősök terén tart majd szentmisét a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretein belül, előtte pedig Tóth Gabi lép majd fel. Mint azt a Ripost megírta, Tóth Gabi az

Megműtötték Ferenc pápát

Jól van a műtét után Ferenc pápa – közölte vasárnap éjfél előtt közleményében Matteo Bruni szentszéki szóvivő. Bruni részletekbe nem bocsátkozva arról is tájékoztatott, hogy a 84 éves egyházfő szervezete “jól reagált” a beavatkozásra. Az előre tervezett műtétet az esti órákban

Ferenc pápa szeptemberben Magyarországra látogat

Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró szentmiséjén – közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel. A bíboros elmondta: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséje, az úgynevezett statio orbis, a városért és

Ferenc pápa: új jogot adott a nőknek

Az eddig többnyire férfiaknak fenntartott liturgikus szolgálatokat a nők számára is intézményesítette Ferenc pápa a kánonjog saját kezdeményezésű módosításával. Az egyházfő hétfőn jelentette be, a kánonjog 230. cikkének egyetlen paragrafusát változtatta meg: intézkedésével a nők a liturgikus összejövetelek alkalmával szentírási szakaszokat

Ferenc pápa előjegyeztette magát a koronavírus elleni oltásra

Erkölcsi kötelességnek nevezte a Covid-19 elleni védőoltást Ferenc pápa egy tévéinterjúban, amelynek egyes részleteit már szombaton nyilvánosságra hozták. A pápa elmondta, hogy előjegyeztette magát az oltásra. Úgy vélte, erkölcsileg mindenki számára kötelességnek számít, hogy beolttassa magát. Az egyházfő hangsúlyozta: nem éri

Ismét erotikus képet lájkolt Ferenc pápa az Instagramon – Fotó

Még szinte el sem csitult az előző ügy, ismét rossz helyen tűnt fel a pápa neve. Egy hónappal ezelőtt szokatlan okoknál fogva volt hangos Ferenc pápa nevétől a világsajtó: A Vatikán magyarázatot követelt az Instagramtól, hogy mi állhat annak a hátterében,

Most érkezett a hír Ferenc pápáról! Rengetegen küldik most jókívánságaikat.

Ferenc pápa december 17-én betöltötte 84. életévét. Ez a nyolcadik születésnapja, amelyet pápaként ünnepel. A világ minden tájáról jókívánságok és imákról szóló üzenetek érkeztek az egyházfőhöz a születésnapja alkalmából. Nyolcvannégy esztendő telt el azóta, hogy 1936. december 17-én Buenos Airesben, a