Férj Archive

Latest Posts

Férjnek 20 napja volt, hogy megalkossa titkos tervét- Figyeld felesége és kislánya reakcióját

Andrew felesége, és kislánya elutazott rokonokat látogatni, és a húsz nap alatt, amíg távol voltak, az ezermester apuka felújította a családi fészket. Mindent saját kézzel épített, festett, kalapált, burkolt, és mindezt meg is örökítette egy elképesztő timelaps videóban. Mikor szerettei hazaértek,

Legmeghatóbb házassági évfordulós meglepetés! Ezt ne hagyd ki!

A videón látható két főszereplő hetedik házassági évfordulójukat ünnepelték a videó felvételének napján. A házaspár hölgy tagja úgy döntött, meglepi férjét azzal, hogy felveszi menyasszonyi ruháját, kisminkeli magát és a haját is kontyba köti, ezzel megidézve esküvőjük napját. Izgatottan várták kisfiával

A feleség fotófülkés meglepetése férje részére nagyon megható! Ne hagyd ki! :)

Jessica Blevins-nek egy nagyon rendhagyó ötlet jutott eszébe, hogy meglepje férjét, Michaelt. Úgy gondolta, elhívja egy régies randira, majd pedig beülnek egy fotófülkébe, ahol megörökítik a szép nap emlékeit. Ezeket az eseményeket akarta még emlékezetesebbé tenni azzal, hogy miközben fotózkodtak, bejelentette

Ez a táncos eljegyzés a legimádnivalóbb, amit valaha láttál!

Allison és Stephen egy reklámfilmet forgattak a Microsoftnak. Stephen közölte a rendezővel, hogy meg szeretné kérni a párja kezét, és azon a napon a kamerák tovább forogtak! Eleinte láthatjátok, ahogy próbálják a jelenetet, majd vált a zene. Allison el is sírja

Minden nap titokban munkáig követi a feleségét- Hallgasd meg a megható választ, miért!

„Tudom, hogy szeret engem, mert akárhányszor elindulok munkába, ő messziről figyel engem.” Mondja a feleség. Nem is gondolná, hogy az elköszönés után később még követni is fogja őt a férje titkon. Hogy miért? Mert a hölgy lassan megvakul, és nem lesz

Helyrerakni egy életet egy év alatt- Képsorok egy nő teljes átalakulásáról

Justine McCabe férje, John öngyilkosságot követett el, amit Justine nagyon nehezen fogadott. Elkezdett minden nap fényképeket készíteni magáról és a testedzésbe vetette magát. A nő kifejezetten túlsúlyos volt, de egy éve leforgása alatt több, mint 60 kilót dolgozott le magáról. Elmondása

Ez a férfi egy anya és lánya mögé settenkedik- De figyeld amikor kezét ráteszi a vállukra

Amerikában megszokott, hogy a futballmeccsek szüneteiben a nézők közül sorsolnak ki valakinek ajándékot és a szerencséseket a kivetítőn meg is mutatják. Ez a család azonban nem a megszokott baseball sapka, póló és egyéb apróságokat kapta ajándékba: hanem valami igazán különlegeset: a

Amikor a közös számuk megy a rádióban, a feleség túlzottan beleéli magát a szerepbe! Nagyon vicces videó!

Minden párnak megvannak a saját, egyedi jellemzői, közös dolgai. Így van ez a videón látható párral is, akiknek a közös számuk a Dirty dancing egyik híres dala. Nézzétek meg, mi történik, amikor a feleség túlzottan beleéli magát a táncos szerepébe és

Figyeld hogyan reagál ez a férfi amikor megtudja, hogy nagypapa lesz. Nagyon vicces :)

Alexa Goolsby és férje elhatározták, hogy különleges módon fogják értesíteni a szülőket, hogy egy új csöppség érkezik a családba. Az ötlet egy TV adásból jött “The Tonight Show”. A leendő nagypapára és nagymamára egy-egy fejhallgatót tettek, amin jó hangosan szólt a

Legmeghatóbb házassági évfordulós meglepetés! Ezt ne hagyd ki!

A videón látható két főszereplő hetedik házassági évfordulójukat ünnepelték a videó felvételének napján. A házaspár hölgy tagja úgy döntött, meglepi férjét azzal, hogy felveszi menyasszonyi ruháját, kisminkeli magát és a haját is kontyba köti, ezzel megidézve esküvőjük napját. Izgatottan várták kisfiával