Fia Archive

Latest Posts

Saját apját élesztette újra egy fiatal, Pest megyei fiú

Szívszorító történetet osztott meg Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. A poszt szerint egy fiatal, Pest megyei fiú saját apját élesztette újra. Mint írták, mellkasi panaszai miatt, fiával indult az orvosi ügyeletre az az 50 év körüli férfi, aki vasárnap az autóban lett

Óva intette a motorra ülő fiát az anya az utakon lévő idiótáktól, majd elütötte

“Vezess óvatosan, vigyázz az idiótákkal”, így köszönt el az anya a motorra ülő fiától az Egyesült Államokban, írja a vezess.hu. Ezt követően az anya beült a kocsiba, fia pedig motorra ült, és útnak indult. Pillanatokkal később, egy kereszteződéshez érve valaki nekiment

Akár életfogytiglant is kaphat Szilágyi István gyilkos fia

Ismét meghosszabbították a Szilágyi István színész megölésével gyanúsított férfi – a művész fia – letartóztatását. A Budai Központi Kerületi Bíróság két hónappal meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit édesapja megölésével gyanúsítanak – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-t. A

Apjával épített jégkunyhó temetett maga alá egy kisfiút Svájcban – a gyermek nem élte túl

Maga alá temetett egy kisfiút Svájcban egy beomlott jégkunyhó, amelyet apjával épített. A tragikus balesetben a hétéves gyerek meghalt. A jégkunyhó elkészítésén napokig dolgozott együtt apa és fia a kelet-svájci hegyekben fekvő faluban, az unterengadini Taraspban. A hótömbökből készülő építmény azonban

Megölte 91 éves édesanyját, majd a vadászpuskájával magával is végzett a férfi a 17. kerületi házban

Holtan talált nagymamájára az unoka, a rendőrség még valakit talált a házban. Vasárnap este találtak rájuk a XVII. kerületben, emberölést feltételeznek. Két holttestet találtak egy XVII. kerületi családi házban vasárnap este, a rendőrség emberölés miatt nyomoz – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság

Megrázó vallomás Benkő László fiától: Nem tudom meggyászolni az apámat

Benkő László fia, Balázs a Ripostnak elmondta, egyelőre az elvárásoknak igyekszik eleget tenni, valójában csak pillanatokra fogja fel, hogy édesapja nincs többé. „Nem tudom meggyászolni az apámat, egy percem sem volt még rá. Aznap, amikor örökre elment, több mint 600 üzenetet

A nővére eladta az öreg autóját a méh telepen – 62 évvel később a fia kihívta és szavak nélkül maradt

Hogy megköszönje apjának, hogy mindig mellette volt, a fia minden pénzt ami a youtubos „The Angry Grandpa Show”-ból jött az apjára költötte, hogy teljesítse legfőbb álmait. Először egy házat vett neki, majd most egy autót, ami régi álma volt. A férfi

Egy csillogó ruhába bevonul a tánctérre- De várd meg míg meglátod ki a táncpartnere

Alla Novikova és férje egy táncstúdiót működtetnek, ebben a videóban azonban a tehetséges tanárnő nem a férjével, hanem a kisfiával, Daniellel lép fel. És meg kell hagyni, hogy a kisfiú is határozottan tehetséges, úgy táncol, akár a „nagyok“ és az előadás

A Pixar legújabb kisfilmje egy megható történettel lopja be magát a szívedbe

Andrew Coats és Lou Hamou-Lhadj szabadidejükben „dobták össze” a legújabb Pixar kisfilmet. A mindössze közel hétperces film elkészítése öt évet (jól látod!) vett igénybe a sok nehéz technikai bravúr miatt. Hihetetlen, ugye? A film címe „Kölcsönvett idő”, és egy seriff fiáról

Anyuka megragadja fia kezét- Figyeld a lábukat amikor elkezdődik a zene

Táncolni szinte minden ember szeret, attól függetlenül, hogy tud-e vagy sem, (és ez így van rendjén). Ez a páros azonban, amit egy anya és felnőtt fia képez, nem nélkülözi sem a tehetséget, sem az összhangot, és a mi szerencsénkre zene és