Front Archive

Latest Posts

Jön a hidegfront, nem tér vissza a 30 fok

Este északnyugati tájainkat hidegfront éri el, búcsút inthetünk a 30 fokos melegnek. Hidegfront érkezik este északnyugat felől, amely lassan vonul át fölöttünk, a keleti tájakat csak kedd reggel hagyja el. A front mentén többfelé várható eső, zápor, zivatar: elsőként nyugaton, északnyugaton,

Holnap újabb hidegfront érkezik: zivatarok, viharos szél, jégeső!

Holnap délután egy gyenge hidegfront erinti hazánkat, mely nem hoz majd nagy lehűlést és jelentős csapadékot sem. Elszórtan délután, majd valamivel nagyobb számban késő este kialakulhatnak zivatarok. Főként a nyugati, északnyugati országrészben lehet délután Ausztriából besodródó zivatar, majd késő este, éjszaka

Közeledik a frissítő levegő, de még szuper strandidő lesz

Szerdán a sok napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, de zápor, zivatar inkább az északnyugaton, illetve északkeleten alakulhat ki az esti óráktól. Az északnyugatira forduló szél megélénkül. ÉNy-on már csak 29 fok körül alakul a hőmérséklet, máshol még 30 fok feletti hőség

Változékony időre számíthatunk záporokkal, zivatarokkal

A következő napokban folytatódik a változékony, mérsékelten meleg időjárás. Pénteken szórványosan, szombaton és vasárnapra virradó éjszaka viszont egy gyenge hidegfront előterében több helyen számíthatunk záporokra, zivatarokra, helyenként kiadós csapadék kíséretében. Vasárnap napközben, a front mögött nyugat felől fokozatosan csökken a csapadékhajlam,

Meteorológiai szolgálat: a 21. század leghűvösebb áprilisa volt az idei

A 21. század leghűvösebb áprilisa volt az idei – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap Instagram oldalán. Az 1901 óta vezetett mérések sorában pedig a 15. leghidegebb áprilisa lett a 2021-es – tették hozzá. A meteorológiai szolgálat honlapján azt is közölte:

Péntekig tart a jó idő, szombaton betör egy hidegfront

A hőmérséklet is csökken a hétvégére, szeles idő lesz. Péntekig tart a napsütéses, meleg idő, szombatra észak-északnyugat felől hidegfront éri el térségünket – írja az Időkép. A jelenségnek előnye is akad, a feltámadó északi-északnyugati szél kitisztítja a levegőt és csökkenti a

Fordulat várható az időjárásban karácsonykor, lehűlés jöhet

Közvetlenül karácsony előtt tíz foknál is melegebb lehet. Már látszik az egyhangú, szürke időszak vége, a változás karácsony környékén esedékes. Jövő héten véget ér a hosszú ideje fennálló hidegpárnás helyzet, ciklonok és hozzájuk tartozó frontok érik el majd hazánkat. A jelenlegi

100 km/h-s széllel érkezik meg hazánkba a hidegfront, mutatjuk mikor

Narancssárga, másodfokú figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható heves zivatarok miatt. Szombaton napközben és este a fokozatosan erősödő délkeleti szél a Dél-Alföldön, illetve a Dunántúlon főként a magasabban fekvő tájakon, illetve a Kisalföldön helyenként viharossá (~60 km/h)