Házasság Archive

Latest Posts

Most jött a hír! Rékasi Károly és Pikali Gerda is összeházasodott!

A Barátok közt színésze, Rékasi Károly kilenc éve egy munka kapcsán került viszonyba Jóban-rosszbanos kolléganőjével, Pikali Gerdával. Több nehézséggel is szembe kellett nézniük ez alatt az idő alatt, elsősorban Rékasi súlyos motorbalesetével, de pl. mindkettejük napi sorozata is megszűnt most. A

Most érkezett: Majka és Dundika összeházasodnak a hétvégén

Hetek óta tudni lehetett, hogy az ország leghíresebb és legsikeresebb rappere, Majka végre feleségül veszi a párját, Dundikát, vagyis Majoros Hajnalkát. Úgy tudni, a háromnapos álomesküvő ezen a hétvégén lesz egy vidéki birtokon. A lakodalom háromnapos és ottalvós lesz, a meghívottak

Borbély Alexandra és Nagy Ervin titokban összeházasodtak

Bár a két színművész nagyon csalódott volt, amiért nem tudtak egybekelni, eltervezték, hogy ha törik, ha szakad, idén kimondják a boldogító igent. – Megint kitűztünk egy dátumot, ez már a harmadik, reméljük, ez összejön. Sok munkám lesz a nyáron, itt és

Gáspár Zsolti újranősül! Száznegyven tyúkból fő majd a finom húsleves, és három disznót fogunk levágni…

A Gáspár Családnál immáron hagyomány az, hogy egy idő után megújítják a házastársak a fogadalmukat. Így fog most tenni Gáspár Zsolti is, aki 1994-ben vette nőül feleségét, akit azóta is titkol a nyilvánosság elől. Újra oltár elé vezeti kedvesét, és hatalmas

Orbán: Éljen az ifjú pár – maszk nélkül, boldogan!

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be az örömhírt: megvan az ötmilliomodik beoltott. Minden magyarnak megköszönte, aki „beletette ebbe a munkáját”, ahogy azoknak is, akik bátrak voltak és beoltatták magukat. Majd a videón feltűnt mögötte egy ifjú pár, akik éppen

Kettős házasság miatt indult eljárás egy magyar nő ellen

Kettős házasság miatt indult eljárás egy magyar nő ellen, aki 2015-ben Írországban, majd három év múlva Magyarországon is férjhez ment – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel. Schmidt Gábor tájékoztatása szerint a nő 2015 szeptemberében Írországban kötött házasságot

Azt hiszem, hogy a nagyszüleink 50 évig bírták együtt. Ez azért van, mert nem volt 4200 ismerőse (követője), aki tanácsot, véleményt és személyes üzenetet adott nekik.

Azt hiszem, hogy a nagyszüleink 50 évig bírták együtt. Ez azért van, mert nem volt 4200 ismerőse (követője), aki tanácsot, véleményt és személyes üzenetet adott nekik. Ma, amikor egy párkapcsolatban problémák vannak, lazítunk, mert ” több lehetőségünk van ” és több

Egy tündéri kislány egy ismert arcot keres a vendégek között, de nézzétek meg hogyan reagál amikor meglátja

Az esküvői szertartások rendkívül izgalmasak mind a vendégeknek, a házaspárnak de még a gyerekeknek is. Nem tudsz, nem mosolyogni, amikor meglátod ezt a tündéri kislányt, aki lassan halad előre, miközben egy ismert személyt keres a sok meghívott ember között. Őt követi

Legmeghatóbb házassági évfordulós meglepetés! Ezt ne hagyd ki!

A videón látható két főszereplő hetedik házassági évfordulójukat ünnepelték a videó felvételének napján. A házaspár hölgy tagja úgy döntött, meglepi férjét azzal, hogy felveszi menyasszonyi ruháját, kisminkeli magát és a haját is kontyba köti, ezzel megidézve esküvőjük napját. Izgatottan várták kisfiával

Ez a táncos eljegyzés a legimádnivalóbb, amit valaha láttál!

Allison és Stephen egy reklámfilmet forgattak a Microsoftnak. Stephen közölte a rendezővel, hogy meg szeretné kérni a párja kezét, és azon a napon a kamerák tovább forogtak! Eleinte láthatjátok, ahogy próbálják a jelenetet, majd vált a zene. Allison el is sírja