Humoros Archive

Latest Posts

Táncpárbaj apja és lánya közt- Nagyon menő, ezt nézd meg!

A videón látható apuka, takarítás közben, észrevette, hogy a lánya táncol. Nem tartott sokáig, hogy táncpárbajba kezdjenek, aminek még a család kutyája is csodájára járt. Szerinted melyikőjük a menőbb? Ugye, milyen ügyes mindkettő? A végén feladja az apuka, így a kislány

Láttál már annyira izgatott kutyát, hogy az elkezdett táncolni? Nagyon édes videó, ezt ne hagyd ki!

Biztos sokunkkal van úgy, hogy, ha elmegyünk dolgozni, napközben, sajnos, egyedül kell hagynunk kedvencünket. Szegény állatkák biztos sokat unatkoznak olyankor, de amikor hazaérünk az egy megváltás számukra. Mint például ennek a kutyusnak, aki már annyira izgatott a hazaérő gazdik látványától, hogy

Kisgyerekek készülődnek lefekvéshez- Hihetetlen, milyen ügyesek, ezt nézd!

Azt tudjuk, hogy, ha a gyerekeket elküldi az ember aludni, az biztos, hogy nem fogadnak szót. Nem úgy, mint ez az ikerpár, akik imádnak készülődni a lefekvéshez. Amint anyukájuk felszólítja őket, hogy „irány az ágy”, el is indulnak és felmásznak (igen,

Rosszalkodó állatkák- Mosolyt csalnak az arcodra!

Akinek van házi állata, biztosan tudja, hogy milyen kreatívak tudnak lenni, ha kajaszerzésről, vagy valahonnan való kiszabadulásról van szó. Nézd meg ezeket a videókat, ahol nemcsak házi állatok rosszalkodnak, hanem más, kedves kis teremtmények is. Ugye milyen aranyosak? Melyik volt a

Hogyan táncoljunk a klubban? Rád melyik lesz jellemző szilveszterkor?

Rengeteg féle táncstílus létezik a mai modern világban. Ezekből szedett nekünk össze egy nagyon kedves és humoros fiatalember párat. Rád melyik lesz jellemző szilveszterkor? Talán az ujjal mutogatós, a retro diszkós, a törölközős vagy esetleg a válltáskás? Bármelyik is lesz, reméljük,

Tizenhárom kutya és egy macska élvezi együtt, egy asztalnál az ünnepeket

Az ünnepeket nemcsak mi, emberek, hanem az állatok is szeretik, hiszen jókat ehetnek az ünnepi asztalnál. Nézd meg, ahogy együtt vacsizik ez a tizenhárom kutyus és az egyetlenegy cicus családtag egy asztalnál. Szerinted hogy oszlanak meg a szerepek ebben a családban?

Jó testvérek megosztanak mindent egymás között! Még a cumijukat is!

Nagyon édes videót mutatunk most Nektek egy ikerpárról, akiknek kedvenc időtöltésük az, hogy egymás szájából kivegyék a cumit és betegyék a sajátjukba. Valami eszméletlen cukik, ugye? Biztos jókat mosolyognak rajtuk a szüleik nap, mint nap. Ha Nektek is tetszettek az ikrek,

Tacskó kutyusok imádnak fürödni- Nézd, milyen édesek!

Az állatok nem nagyon szokták szeretni a kötelező fürdést. Nem úgy, mint ez a két tacskó! Nézzétek meg, mennyire lelkesen rohannak fel a lépcsőn, át az egész házon, majd egyből be a fürdőszobába! Egyikük még be is ugrik a kádba, akkora

Mikulásnak öltözött kutyus járja körbe a házat egy porszívón- Nagyon muris!

Itthon még nem annyira elterjedt eszköz az iRobot vagy másik nevén Roomba, amely egy nagyon jó porszívórobot. A videón látható Boston terrier kutyus úgy gondolta, hogy karácsony alkalmával felszáll saját bejáratú közlekedési eszközére, a Roombára, és azzal járja körbe a házat

Hóemberes ijesztgetés az utcán! Ha jót akarsz nevetni, ne hagyd ki!

A lehangoló (már akinek:) )tél közepén próbálunk egy kis mosolyt csalni az arcotokra! Reméljük, nem lesz nehéz ezzel a humoros videóval, amiben egy hóembernek öltözött férfi szívatja meg az arra sétálókat az utcán. Nem is szaporítanám tovább a karaktereket, kellemes ünnepeket