Idős Archive

Latest Posts

92 éves a hölgy, de mikor elkezd táncolni, az egész teste és lelke megfiatalodik!

A 92. életévét betöltő Phyllis Sues egy argentin tangóval ünnepelte a minap a születésnapját. A videót nézve meg nem mondanánk, hogy ilyen idős hölgyről van szó, hiszen ahogy táncol, azt sok fiatal megirigyelné. Tökéletes példa arra, hogy tánc közben az ember

Egy 85 éves nő megkéri a családját, hogy tegyék a hóba. Néhány perccel később mindenkit megmosolyogtat

Egy közösségi hálózaton közzétett videóban egy pennsylvániai nagymamát láthatunk, aki a lányát és a sógorát kérte meg, hogy leültessék a hóba, hogy egy régi vágyát teljesítse. Betty Ritchie, 85 évesen próbálkozott egy hóangyal készítésével, amit több mint egy millióan néztek meg,

A zongorista egy boltban játszott amikor észrevett egy ismert személyt. Azonnal felállt és átadta a helyét

Natalie Trayling számára a zene az élete, még 80 éves korában is. Perthben született és először gyerekként látott zongorát egy színpadon, ami egyből rabul is ejtette. Azóta szerette volna felfedezni ennek a hangszernek a csodáit, amit azóta sem felejtett. Melbournben “David

72 éves táncosnő bemutatja tanítványainak, hogy öregember bizony nem vénember!

Az idős hölgy 1964-ben fiatal nőként kezdte táncos pályafutását, és azóta is ez tölti ki az életét. Tanítványai borzasztóan felnéznek és büszkék idős mentorukra nem csak személyisége, hanem korát meghazudtoló fizikai állapotára, sosem múló táncszenvedélyére.

81 éves hölgy csak egy táncot szeretne a versenytáncossal- Figyeld ami ezután történik :O

Öreg ember nem vén ember, tartja a mondás, és bizony nem véletlenül szokták ezt mondani. Ez az idős néni például mindenkit meglepett és mosolyt csalt az emberek arcára, amikor egy táncmulatságban jelentkezett, hogy táncol a férfi előadóval. Hiába mondták neki, hogy

Ő a világ legöregebb szárazföldi állata, és most 184 éves korában fürdik először

Jonathan, az óriás teknős a jelenleg élő legöregebb szárazföldi élőlény, már 184 éves. Ennyi idő alatt hiába is fordított megfelelő figyelmet saját higiéniájára, bizony jócskán rakódott le kosz és mindenféle szennyeződés a páncéljára. A videóban egy hozzá értő állatorvos alaposan lecsutakolja

Szívet melengető ahogy ez a kutyus és gazdija sétálnak az utcán!- Nézzétek mire gondolunk!

Egyszer mindannyian megöregszünk és kénytelenek leszünk elfogadni,hogy mások ha kell segítsenek nekünk,a környezetünk igazodjon megváltozott képességeinkhez. Éppen ezt teszi ez a tündéri tacskó is. Gazdija sajnos már nem tud úgy mozogni mint régen,viszont senkire se hagyná kedvence sétáltatását.A kutyus annyira vigyáz

89 éves hölgy bemutatott korlátgyakorlata elámít mindenkit! Inspiráló videó!

Ki szeretne egy kis napi inspirációt? Garantáljuk, hogy ezzel a videóval megkapjátok! A videón látható 89 éves hölgy neve Johanna Quass. Nagyon fiatal korában kezdte a tornát, versenyezni pedig már a 30-as évek óta jár! Rengeteg híres tornászt edzett Johanna, mint

Idős bácsit minden nap meglátogat egy különleges vendég, csupán az ablakot kell nyitva hagynia!

Ha végignézitek ezt a videót, Ti is biztos azt fogjátok gondolni, milyen jó is lenne, ha minden nap ilyen csodálatos kis vendég látogatna meg otthonotokban. Joao Silvestrini Brazíliában él és egy kolibri család néz be hozzá nap, mint nap. Eleinte csak

Így kell bánni egy idős kutyával! Megható videó egy bácsiról és kutyusáról

„A Te életedből csupán egy rövid fejezetet jelent, de számára Te jelented az életet!” Biztosan sokan ismeritek ezt az idézetet, aminek az alapja az, hogy kutyáink számára mi vagyunk a mindenható gazdik, akikért mindent megtesznek amíg e világon vannak. Sajnos számukra