Iskola Archive

Latest Posts

Belgiumban ráomlott egy épület a munkásokra, román áldozatok is vannak

Szörnyű tragédia történt a belgiumi Antwerpenben, ahol egy felújítás alatt álló iskolaépület egy része ráomlott a munkásokra. Hárman meghaltak, tizenketten megsérültek, ketten pedig beszorulhattak a romok alá, továbbra sem lehet tudni semmit az állapotukról. Sajtóértesülések szerint a halálos áldozatok között található

Netről rendeltek füvet a diákok Bártfán, a takarítónő megtalálta

A rendőrség kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény ügyében indított nyomozást, miután műanyag zacskóba töltött szárított növényt találtak egy iskolában a szlovákiai Bártfán. Rendőrségi információk szerint pénteken reggel az egyik takarítónő műanyag zacskóba töltött ismeretlen eredetű szárított növényt talált az épületben, a földön. A

Karácsony: teszteket oszt a kerületeknek az iskolanyitás előtt a főváros

Teszteket oszt szét a kerületek között az április 19-i iskolanyitás előtt a fővárosi önkormányzat – közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán. Karácsony Gergely tudatta, hétfőn több pedagógus- és szülői szervezettel, illetve Szlávik János főorvossal, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetőjével egyeztetett

Kormányrendelet: április 19-én nyitnak az iskolák

Új kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben „a köznevelési intézményekben és a szakképző intézményekben rendes oktatásra történő visszatérésről és óvodákban elrendelt rendkívüli szünet megszüntetésről” címmel. Eszerint április 19-étől – A köznevelési intézmények – az óvoda kivételével – és a szakképző intézmények

Gulyás: lesz gyermekfelügyelet hétfőtől az óvodákban, iskolákban

Az önkormányzatok kérésére a kormány hétfőtől is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az MTI-vel. Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében hétfőtől április 7-ig, a tavaszi szünet végéig

Azonnali zárást kérnek a pedagógusok.

Az Operatív Törzs jelenleg 156 óvodában egy-egy csoportot érintően (5%), 117 óvodában (4%) és 55 általános iskolában (2%) az egész intézményt érintően rendelt el rendkívüli szünetet, továbbá 384 általános iskolában egy-két osztályt (15%) és 97 általános iskolában (4%) a teljes intézményt

Bezártak az iskolák Pekingben, és tömeges tesztelés zajlik

A február 12-én beköszöntő kínai holdújév miatt az általános iskolákban egyébként is vakáció vette volna kezdetét, a tanítást a felsőbb évfolyamok tanulói számára viszont az interneten folytatják péntektől. A tanintézmények és óvodák újranyitásának időpontját egyelőre nem tűzték ki, de az legkorábban

Online órán, diákjai szeme láttára hunyt el a középiskolai tanárnő

Egy Bács-Kiskun megyében található középiskola 52 éves tanárnője elhunyt, miközben online órát tartott osztályának – írta meg a Bors. A tanárnő hétfő reggel 17 éves diákjai számára tartott tornaórát. “Körülbelül negyedóra telhetett el az órából, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy fennakadtak

Sok iskolában már holnap kezdődik a téli szünet

Sok magyar iskolában a szerdai az utolsó tanítási nap – írja a Népszava. Központilag nincs erről rendelet, ők döntöttek így. Az egyik érintett tankerület, a Közép-Budai Tankerületi Központ azt írta a lapnak: náluk négy intézmény élt azzal a lehetőséggel, hogy munkatervük

Húszezer általános iskolás diák számára válik elérhetővé az ingyenes síelés és a hódeszkázás Eplényben

A Ski43 Program Nonprofit Zrt. közleménye szerint az országos program lehetőséget ad minden magyarországi általános iskolásnak, hogy megismerje a közkedvelt téli mozgásformákat, így a mostani idényben akár 20 ezer diák élvezheti majd a síelés örömeit térítésmentesen a bakonyi helyszínen. „Az elképzelés