Lányok Archive

Latest Posts

Megütötték és leköpték a német lányokat a magyar szurkolók

Két német orvostanhallgató lányt ért atrocitás a Portugália–Franciaország Európa-bajnoki mérkőzés idején a Puskás Arénában – írja az Index. Emilia és Filippa a német Bildnek mesélték el, hogy amikor kilátogattak a Puskás Arénába, a magyar szurkolók nem nézték jó szemmel, hogy szivárványos

A neten hirdették és házhoz vitték szexelni a 15 és 16 éves várpalotai lányt

Emberkereskedelem bűntettének súlyosabban minősülő esete miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség azzal a Várpalota környékén élő, egymással hozzátartozói kapcsolatban álló három nővel és férfi bűntársukkal szemben, akik a családjukban már addig is folytatott prostitúciós tevékenységbe szerveztek be két, nevelőszülőtől megszökött

12 fiatal nő vörös ruhában lép be a színpadra. Amikor a közönség felé fordulnak, senki sem hisz a szemének.

A 12 fiatal nő akik szerepelnek ebben a televíziós show-ban, táncukkal és színes megjelenésükkel sikerül nekik elámítani a nézőket. Az elején a lányok piros ruhában és kezükben varázspálcával érkeznek a színpadra. Egyik pillanatban a lányok hátat fordítanak a közönségnek, majd a

Négyes ikrek sorban ölelkeznek egymással. Nézzétek őket mennyire cukik és szeretik egymást!

Abigail, Emily, Grace és McKayla Webb négy lány ikertestvér Alberta, Kanadából, akik minden pillanatot kihasználnak, hogy megosszák egymás iránt érzett szeretetüket. Szerencsére az egész jelenet rögzítve lett, így mi is megnézhetjük a kicsik cuki pillanatát. Az év elején a kicsik anyja

Ezek a lányok egymás mögé állnak. Amikor a zene elkezdődik, ne vedd le a szemed a lábukról!

A tánchoz megfelelő öltözetben, négy aranyos kislány egy különleges ír tánc előadást mutatnak be. Eleinte egymás mögött állnak, de idővel előre jönnek hogy megmutassák tehetségüket. Az ír tánc szenvedélyt és odaadást igényel. Talán lehet, hogy ezért ez a négy kislány elbűvöl

Szakadni fogsz a nevetéstől, ha megnézed ezt a videót – A legnagyobb csajos bakik

Ha akarsz egy jót nevetni, akkor ezt a videót ne hagyd ki. Garantáltan sírni fogsz a nevetéstől, ha megnézed. A legnagyobb csajos bakizásokat gyűjtötték össze ebben a 10 perces válogatásban. Jó szórakozást kívánunk hozzá, ne felejtsd el megosztani ismerőseidnek is, ha

Szakadni fogsz a nevetéstől, ha megnézed ezt a válogatást – A legnagyobb csajos bakik

Ha akarsz egy jót nevetni, akkor ezt a videót ne hagyd ki. Garantáltan sírni fogsz a nevetéstől, ha megnézed. A legnagyobb csajos bakizásokat gyűjtötték össze ebben a 10 perces válogatásban. Jó szórakozást kívánunk hozzá, ne felejtsd el megosztani ismerőseidnek is, ha

Eleinte még csak átlagos, ’40-es évekbeli táncosoknak tűnnek, de nézd csak a lányok lábait! Ez igen!

A „Ross Sisters” trió az 1940-es években lett híres a hihetetlen produkciójuk után a Broadway Rhythm című filmben. A következő videóban a „Solid potato Salad” című koreográfjukat adják elő. Először csak átlagos előadóknak tűnnek, majd elkezdődik az igazi show, és mindenkinek

Akrobatikus sportgimnasztika világbajnok lányok produkciójától leesik az állad!

lsőre, amikor meglátjátok ezeket a lányokat, úgy tűnhet, hogy „egyszerű” tornászok. Amikor, azonban, elkezdik produkciójukat, leesik az állad! Az akrobatikus sportgimnasztika egy nagyon kemény sport: mind egymásra, mind a zenére és a pontosságra is oda kell figyelniük a versenyzőknek. Ezeknél a

Ritmikus sportgimnasztikai produkció piros labdákkal, igazán elképesztő amit csinálnak

A ritmikus sportgimnasztika valószínűleg a világ egyik legnehezebb sportja. Nem elég, hogy eszméletlenül hajlékonynak, rugalmasnak kell lenni hozzá, még különböző eszközöket is használni kell a program keretein belül. Valamint megcsinálni a kötelező elemeket, tökéletes szinkronban, hibátlanul kivitelezve. Nem csoda, hogy ha