Megmentés Archive

Latest Posts

A kis pingvint visszaengedik a élőhelyére, majd visszafordul és olyat tesz amire senki sem várt

Nem ritka, hogy a madarak és a tengeri állatok a halászháló fogságába kerülnek, vagy a tengerekbe és óceánokba dobott hulladék miatt sérülnek meg. Ezeknek az állatoknak a szabadon engedése sok feladattal jár, sebeiket be kell gyógyítani és fel kell erősíteni őket.

Az asszony megment egy partra sodort polipot, és csodálkozott azon ahogyan az állat megköszöni neki

Miközben Szingapúrban a partokon sétált, egy fura dolgot vett észre a parton, amely úgy nézett ki mint egy partra sodort tengeri állatka. Jobban megnézve rájött, hogy egy kis polip az, amelyet eltakart a homok. Sajnos a kis polipot kisodorta a víz,

A gazdája “elfelejtette” etetni a kutyáját – nézd meg az átalakulását, amikor végre ételt kap

Sajnos előfordul, hogy találkozunk olyan esetekkel, ahol az emberek nem igazán értik meg, hogy mi is jelent egy állatot tartani. Nagyon sok felelősséggel jár, és csak azok érdemelnék meg, hogy egy kutyát tartsanak akik tiszta szívéből szereti azt. Benji a neve

A kutya megható reakciója amikor megmentik őt, új gazdiját egyből sírásra fakasztja

Egy nő meglátott több kutyát is, akiket kidobtak az utca szélére, és elhatározta, hogy tennie kell valamit… A nő azt mondta, hogy a kutyák egy olyan helyen voltak, ahol nem jutottak vízhez, és irtó meleg volt. “Nem tudtam nyugodtan aludni, így

A fiú kimenti a hiúzt a lángoló erdőből – Nézzétek ahogyan az állat megköszöni

Benji a neve annak a hiúznak, akinek az élete teljesen megváltozott, amikor az élőhelyét elborították a lángok. Egy nagyszerű fiú volt az aki megmentette, és elhatározta, hogy vigyázni fog rá. A vadon élő állat hálája látható volt a megmentés első napjaiban

A gyerekek kétségbeesett hangokat hallanak a föld alól, majd elvágják a csövet és rádöbbennek mit találnak

Az élet egy farmon számos érdekes dolgot foglal magában. A természet szépsége mellett aminek minden nap örülhetsz, az állatok amelyek minden lépésednél ott vannak, de egy ilyen helyen egyedi helyzetekkel is szembesülhetsz. Ausztráliában, egy ilyen helyzetnek több gyermek is részese volt.

Egy vadász lelőtte a maci anyját, de nézzétek meg milyen édes a cuki csöppség, amikor új otthonába kerül

Az 1998-ban alapított “Animal Asia”, a természet iránti tiszteletet és szeretetet reklámozza, megpróbálja megszüntetni a vadon élő állatok kereskedelmét és az idők folyamán több mint 500 bajba jutott medvét mentettek meg. Ebben a filmben Murphy medve története látható, akit a szervezet

Egy autó által elütött kutyának segítenek megtanulni újra járni…

Ennek a kutyának a története nagyon meghatotta az indiai „Animal Aid Unlimited” egyesület tagjait, akik mindent megtettek, hogy megmentsék. A kutya egy autóbaleset áldozata és utolsó erejével még elbújt egy gyárban. Ezt a kutyát elütötte egy autó és nagyon nehéz volt

A 16 éves fiú nem habozik azonnal a vízbe ugrik hogy kimentse a fuldokló kutyát

A franciaországi Le Havre egy különleges mentőakciónak adott otthon augusztus 8.-án. Szerencsére a történet jól végződött és senkinek sem esett baja. Te mit tennél, ha látnál egy bajba jutott állatot? Van aki ilyenkor kihívja a tűzoltókat és van aki saját maga

A férfi meglátta, hogy a veszélyes állat fuldoklik. Nem tudom elhinni, hogy merte ezt megtenni!

Az egyik nap egy hatalmas fekete medve vándorolt át Florida környékén, amiről a helyi lakosok azonnal értesítették az állatvédőket. Nekik lett volna a feladatuk, hogy a hatalmas medvét épségben visszaszállítsák a vadvilágba. Azonban a nyugtató injekció belövése után a helyzet romlani