Nevetés Archive

Latest Posts

Ember nem tud leállni a nevetéssel amikor meglátja, hogy ez az őz úgy viselkedik mint egy kutya

Nem csak a kutyusok szeretik, ha jutalomfalatokkal etetik őket. Ez a vad őz például mindenféle félsz nélkül odament ehhez a kiránduló férfihoz egy kis nyalánkság reményében. A számításai be is jöttek, és az idegen zsebéből finom falatok kerültek elő, az őz

Anyuka felveszi a kisbaba első habfürdését. Nem gondolta volna, hogy ilyen nagy élményben lesz része!

A gyerekek cukisága, főleg amikor még kicsik legtöbbször nagyon meghatnak, és a vicces reakciójuk még szebbé teszi napunkat. Nézzétek ezt a boldog gyereket, aki mindig jót nevet, amikor az apja ráfújja a habot. Ahogy látjuk egy habfürdő nagyon jó mókát jelent

Négyesikrek az ágyukból figyelik anyjukat. A gesztusokra adott válaszukkal ez egész világot megmosolyogtatták

A négy kisbaba akik az anyjukat figyelik nem tudnak leállni a nevetéssel, ami minket is nagyon megnevettet. A kicsiket az anyjuk egymás mellé állítja az ágyukban, majd várják, hogy anyjuk megközelítse őket, majd valakinek megcsikizze a hasát, amitől mindenki elkezd nevetni.

Anyuka elkezd énekelni, de a gyermek reakciója mindenkit megnevettet a templomban.

Egy vallásos család számára, egy gyermek templomba vitelének első alkalma rendkívüli érzelmi élmény lehet. Az alábbi videó egy anyát mutat, akik a kezében tartja a gyermekét amikor egy dalt énekel neki. A kicsi figyelmesen hallgatja anyját, hogy rövid időn belül ő

Ennek a babának a nevetése nagyon ragályos. Nézzétek, hogy nevet és azonnal elneveted magad!

A csecsemők egy felbecsülhetetlen és valódi boldogságot hoznak a mindennapi életünkbe. Kis csíntevéseik, de a vicces reakciójuk valóban a legszebb pillanatok, amit a szülök átélnek a gyermekeikkel. Ez a baba kevésbé szokványos nevetésével nevetteti meg családját. Minden családban a hangulatnak vidámnak

Papagáj settenkedik be a szobába és lep meg mindenkit az ördögi kacajával! Eldobod az agyad ettől!

Ebben a videóban egy papagájt láthattok és hallhattok, aki imádja meglepni gazdáit és gazdái vendégeit. Képzeljétek, eltanulta egy filmből, hogyan kell ördögien kacagni! Szépen besettenkedik a szobába a kis lábaival és belekezd… Nagyon vicces, ugye?

Hét hónapos kisbaba imádnivaló nevetése biztosan mosolyt csal az arcodra! :)

Mindegyikőnk szereti jól érezni magát a szerettei társaságában. Ez a pici baba is imád játszani apukájával, aki mindig meg tudja nevettetni. Így történt ez a videó készítése közben is. Nézzétek meg, mennyire jól érzi magát apa és fia, nagyon aranyosak, ahogy

Négyes ikrek szinkronban nevetnek- A mai nap legcukibb videója

Amíg apa videózott, anya és a négy pici ikertesó nagyon jól érezték magukat. Bármilyen nehéz is lehet négy kisbabát egyszerre nevelni, az ilyen pillanatokért megéri végigcsinálni! A nevetés mindent kárpótol, hát még ez az extra cuki szinkronnevetés! Szerintetek mi volt olyan

Mindössze 10 másodperc alatt a baba mosolyt csal az arcodra! Ez lehet a legcukibb videó a héten!

Amikor a kisbaba apját elutasította a cég, ahova jelentkezett, apuka elég mérges és csalódott volt, ezért úgy döntött elszakítja a levelet. Amit nem tudott, hogy a kis Micah ezt nagyon viccesnek fogja tartani. A babák az egyszerű dolgokban is megtalálják az

A lehető legönfeledtebben kacag ez a kisbaba- Nézd mit csinál vele az apa :)

Az apukák sokféleképpen szórakoztatják kisbabájukat (vagy szórakoztatják magukat a kisbabájukkal), amikor rájuk hárul a felügyelet. Ebben a videóban például apuci egy légpumpával levegőt fúj kislánya talpacskáira, hogy kiderítse vajon csiklandós-e. A válasz valószínűleg igen, ugyanis a kislányból mindegy egyes alkalommal szabályozhatatlan